Belföld

Kelemen Hunor: majdnem kétszáz településen nyert az RMDSZ polgármesterjelöltje

2016.06.06 - 10:23

Százkilencvenhét településen biztosan nyert a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgármesterjelöltje, hét további településen pedig olyan jelölt végzett az első helyen, akit a párt támogatott - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn.

 

Kelemen Hunor Szatmárnémeti polgármesteri tisztségének visszanyerését fontos eredménynek nevezte, ez annak köszönhető - mondta -, hogy jó jelöltet sikerült állítani és jó volt a kampány. Emellett az ott élő magyarok többsége is váltani akart, mivel látta, hogy mekkora volt a település lemaradása az utóbbi négy évben.

A 34 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémetiben négy év kihagyás után szerezte meg ismét az RMDSZ jelöltje - Kereskényi Gábor - a polgármesteri posztot.

Kelemen Hunor a rádióműsorban arról is beszélt, hogy a mostani, csendesebb kampány hasznos volt, az összefogás a Magyar Polgári Párttal pedig gyümölcsözőnek bizonyult.