Lemond tisztségéről a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dacian Cioloş, ha az országos elnökség nem fogadja el a párt átszervezésére tett javaslatait.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) pénteki közlése szerint az utóbbi 24 órában 31.776 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel, és 97 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. Egy haláleset korábban következett be.
A kormány tagjainak menesztése a miniszterelnök hatáskörébe tartozik, de nem merült fel egyik miniszter leváltása sem - jelentette ki csütörtök este a kormányszóvivő.
Árvízvédelemről és modern vízgazdálkodási lehetőségekről egyeztetett Bukarestben a környezetvédelmi minisztérium dél-tiroli vízügyi szakemberekkel, valamint Szentes Csabával, Madéfalva polgármesterével - számolt be csütörtök este Facebook-oldalán Tánczos Barna tárcavezető.
Az üzemanyag árának drágulása, illetve a közüzemi számlák növekedése óhatatlanul megmutatkozik a boltok polcaira kerülő termékek végső árában. A drágulást a cégek is megérzik.
Több szempontot figyelembe vevő elemzés alapján döntöttek a hatóságok a veszélyhelyzet meghosszabbításáról - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Raed Arafat.
Legkésőbb február 8-án startol idén a Roncsautó- és a Roncsautó Plusz program - jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön a Környezetvédelmi Alap (AFM).
Románia felnőtt lakosságának átoltottsága elérte az 50,43 százalékot - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az oltáskampányt koordináló országos bizottság vezetője.
Kolozs megyében megnövelték a koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak számát, hogy az ágyak foglaltsági szintje ne haladja meg a 75 százalékot, és ne kelljen bezárni az iskolákat.
Február 7-étől újabb 30 nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzet Romániában - döntött csütörtökön az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat