(Folyatás a február 21-ei lapszámból)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Szilágyi Andrea gyermekgyógyász szakorvos, Bálint Katalin pszichológus, meseterapeuta, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Orbán Zsolt színművész, a Harag György Társulat tagja, Tóth Klára pszichológus, kommunikációs, Pr és marketing szakértő , dr. Király Lajos református lelkipásztor, pasztorálpszichológus, Papp Evelin dietetikus és Besenyődi Judit, a BBTE bölcsészkarának hallgatója. A beszélgetést moderálta: Elek György.

Király Lajos reagálva Frigy Szabolcs felvezető gondolataira elmondta, hogy az a la carte menüjében a transz kifejezések és fogalmai is bővültek, és az ismertek mellett új kínálatai is helyet kapnak. A transzneműség mellett ugyanis szerepel a Biblia világából is jól ismert transzsors, melynek lényege, hogy más identitását, önazonosságát szeretné valaki a magáénak tudni. Ilyen például Jákób, aki az elsőszülöttségi jog megkaparintásának érdekében lop, csal és hazudik, hogy ikertestvére, Ézsau helyébe léphessen. De még ennél is érdekesebb a transzkorúság fogalma. Ezzel kapcsolatosan Hollandiában lezajlott egy próbaper, ahol egy férfi azt nyilatkozta, hogy húsz évvel fiatalabb, mint a dokumentumai bizonyítják. Miután kikacagták, arra hivatkozott, hogy amennyiben mások nemet változtathatnak érzéseik és vágyaik alapján, úgy neki is jogában van az emóciói alapján kérni a „fiatalítását.” A bíróság helyt adott a kérésének, azonban olyan jogi és etikai kérdések is felmerültek, mint például az, hogy az elmúlt húsz esztendő történései (házasság, tudományos fokozat megszerzése stb.) „kitörlendők-e” a férfi életéből.
Király a fogyasztással kapcsolatosan a Szentírás első lapjain olvasható édenkerti eseményekre hivatkozott: „Az első emberpár a tiltás ellenére a jó és gonosz tudásának fájáról evett, azaz fogyasztott. Ehhez szükség volt arra, hogy a Sátán ígérettel motiválja a fogyasztókat: „olyanok lesztek, mint Isten” — mondta. Napjainkban szintén fontos az ígéret, a csali és a motiváció, amivel minél több fogyasztásra, vásárlásra, a birtoklásélmény hajszolására késztetik az embert. A United légitársaság már 1972-ben elindította az első hűségprogramot, és később a többi légitársaság is bevezette a kínálatába. A lényege az volt, hogy az ügyfelek a repülőutakkal és reptéri vásárlásokkal pontokat szerezhettek, és ezáltal „kedvezményeket” és előnyöket kaptak. Mindezek mögött azonban a fogyasztás játékos generálása és ösztönzése húzódik meg. Számos példa közül az 1997-ben, Kaliforniában alapított Netflix kiválóan prezentálja, miként érhető el az, hogy szokássá váljon egy tevékenység. Előtte azonban tisztáznunk kell, hogy egy szokásnak — ahogyan azt Charles Duhigg A szokás hatalma című könyvében is leírja — három összetevője van: a jel, ami kiváltja a viselkedésformát, továbbá a rutin, azaz maga a szokás, és végül a kielégülést adó jutalom. A jel például az, hogy egy dohányos megérzi a cigarettafüstöt és elindul benne a késztetés, hogy rágyújtson. Majd jön a jutalom, az a fajta kielégülés, ami eljut az agyközpontba, és azt üzeni, hogy ezt a tevékenységet érdemes a következő alkalommal is megismételni. A pszichológusok és a pszichiáterek azt mondják, hogy ha valaki változni szeretne, és ki akar szabadulni egy fogyasztási függőségből, akkor a jelen és a jutalmon mint érzésvilágon nem nagyon tud változtatni, de magán a rutinon igen. Jó példa erre a World of Warcraft nevű internetes játék, amelyben nagyon fontos a közösség, hiszen a játékos össze van kapcsolva több országban élő társaival. A szakemberek azt mondják, hogy egyesek úgy győzték le függőségüket, hogy elkezdtek élénk társasági életet élni, vagy új munkát kerestek, amiknek köszönhetően tartalmas emberi kapcsolatokat építhettek ki. Ebben az esetben is tehát a rutin cserélődött ki, melynek helyébe a valós emberi kapcsolatok léptek.

Király Lajos kitért arra is, hogy mi a Netflix pszichológiája. 2012-ben a streamingszolgáltató bevezette a post-play nevű újítást. Addig ha megnéztük egy sorozat epizódját, a néző kellett elindítsa a következő részt. 2012-től már a Netflix lejátszója automatikusan betölti, majd néhány másodperc múlva elindítja a következő részt. A szolgáltató ugyanis rájött, hogy nem tudnak eleget fogyasztatni a vásárlókörrel, ha a néző kell megnyomja az újabb rész elindításához szükséges gombot. Ha elindul a következő rész, a legtöbben nem állítják meg, tovább nézik a sorozatot. Hogyan van felépítve egy filmsorozat struktúrája? Az epizódok hosszúsága általában negyvenkét perc, melynek utolsó percei egy lezáratlan helyzet előkészítéséről és bevezetéséről szólnak: lelőnek valakit, de nem derül ki, hogy túlélte-e; az eddig ismeretlen bűnöző leveszi a maszkot, de nem mutatja meg az arcát a kamera stb. Mivel egy függő helyzet lezáratlan maradt, ezért a néző késztetést érez arra, hogy megtekintse a következő részt, hogy feloldódjon a lezáratlan helyzet keltette feszültség. A lezáratlan helyzet lezárása a következő rész első perceiben történik meg, és ez így megy tovább minden részben, amely tökéletes csali a néző számára. Hogy lehet ebből a mókuskerékből kilépni? Két megoldás van: az egyik az, hogy megnézünk kb. 38 percet, majd megállítjuk a lejátszót, mielőtt bekövetkezne a lezáratlan helyzet. A másik megoldás pedig az, hogy megnézzük az első részt és a következő epizód elejét, kb. 5 percet, azaz a függőben maradt helyzet feloldásáig. A Netflix tehát semmi mást nem tesz, mint a pszichológiai kísérletek eredményeit felhasználva igyekszik minél többet fogyasztatni velünk, magyarázta Király Lajos, megemlítve, hogy Bluma Zeigarnik litván-szovjet pszichológus már az 1900-as évek első évtizedeiben végzett kísérleteivel bebizonyította, hogy a be nem fejezett élmények sokkal jobban foglalkoztatják az agyat, mint a befejezettek.

Király Lajos két példázatot idézett Lukács evangéliumából: az egyik a bolond gazdag, a másik pedig a gazdag és Lázár. Az előbbi többek között az értelmetlen gyűjtésre és fogyasztásra, az utóbbi pedig az ember magatartásának a megváltoztatására hívja fel a figyelmet.
Bálint Katalin a fogyasztói társadalmat a meséken keresztül próbálta megközelíteni. Ha a mesék tükrében keressük a választ, akkor a mai fogyasztói társadalomnak csak az ellenpéldáját lehet ott megtalálni. Ha a mesékben valaki a fogyasztói társadalom mintája szerint működik, annak előbb vagy utóbb borzasztó következményei lehetnek. Ennek a társadalmi formának a kulcsszavai az akarom, kell nekem, megszerzem, jár nekem. Andrásfalvi Bertalan mondta ki azt, hogy a fogyasztói társadalom egy egós királyság, az örökké kielégíthetetlen vágyaknak a társadalma. A mesékben is megtaláljuk pontosan azt, hogy ha valaki úgy akar királlyá válni, hogy minden eszközt céltudatosan kihasznál, hogy elnyerje a királyságot, akkor az ő számára egy könnyen megszerezhető és könnyen elveszíthető útra kerül. A szegény legény megy a maga útján, végzi a dolgát, kiállja a hét próbát, és úgy kapja meg a királyságot, hogy arra beérik nemcsak az idő, hanem ő maga is. A királyságra ugyanis meg kell érni lelkileg és minden más szempontból is. A mai fogyasztói társadalom egyik keretrendszere az idő, mindent nagyon gyorsan akarunk, mindenáron elérni, egós elven, semmiképpen nem a szívnek az útján. A másik keretrendszer pedig az, hogy mindennek megvan az ára. Ha egós úton, önérdekből, csak a saját érdekeinket nézve akarunk megszerezni valamit (pozíciót, elismerést, vagyont), akkor azért nagy árat kell fizetnünk. Sajnos a mai világban sokan járnak ezen az úton, erre könnyen rájöhetünk, ha egy kicsit belenézünk a mesék bölcs, szimbólumokba burkolt valóságába, és elemezzük azt, amit látunk. Vegyük csak egyszerűen példának a Mirkó királyfi történetét! Mirkó királyfi a táltos paripáján halad, és elérkezik egy hármas úthoz, ahol el kell döntenie, merre halad tovább. A mesékben még a döntéshelyzetek is sokkal egyszerűbbek, mert az útjelző táblákon pontosan fel van tüntetve, mi történik a hőssel, ha az adott irányba megy majd tovább. A jobbra vezető úton az van kiírva, hogy ha abba az irányba tér a mesehős, akkor a lova éhen fog halni, ő viszont tovább fog élni. Ha a másik irányba tér, ő fog meghalni, a lova pedig életben fog maradni. Ha megy tovább egyenesen, akkor találkoznak majd a szárnyas farkassal, aki száz darabra fogja széttépni mindkettejüket. A mesehős számára így minden információ precízen megvan, már csak választania kell, merre is menjen tovább. Ha elemezzük a szimbólumokat, megtudjuk: a táltos paripa nem más, mint az ember lelke, az a segítő, akivel összehangolódva meg tudja valósítani az életének az igazi célját, amiért a földre született. Ha abba az irányba tér, ahol úgy akarja megvalósítani a célját, az élete értelmét, hogy közben képes azért föláldozni a lovát, akkor ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy eladja a lelkét. Mondhatjuk azt is, hogy megbetegíti a lelkét. A mai világ emberei pedig sokszor hagyják maguk mögött a lelküket. Ha megnézzük a mai társadalmat, nem igazán jellemző, hogy tűzön-vízen át haladunk a lelkünkkel. Nagyon sok olyan ember van, aki feláldozza a lelki egészségét azért, hogy elérje a célját, akkor is, ha az lelki betegséget okoz számára. Pl. tudja, hogy a munkahelye miatt szenved, stresszes, elkeseredik, kiégett, de nem adja fel, mert jól keres stb. Mindez pedig vagy a lélek megbetegedését okozza, vagy a másik irányba visz, ahol nem a paripa, hanem a hős veszti életét. Hogyan? Úgy, hogy olyan árat fizet az útért, amely tönkreteszi, megbetegíti a testét. És mennyire jól mutatja ez a mese, hogy ebben a mostani világban egyre kevesebb ember hisz már abban, hogy a saját lelkével együtt, összhangban mindent legyőzhet, még a szárnyas farkast is. 

A fogyasztással kapcsolatban Bálint Katalin elmondta, hogy a mai világban a hiedelemrendszerünkhöz tartozik. A gond ott van, hogy ezeket a meggyőződéseket sajnos nagyon gyakran a profit és a marketing ügyes fogásainak úgymond szubliminális forrásaiból merítjük. Ehhez pedig nagyon sok lehetőségünk van, mert a reklámok, a fogyasztást ösztönző szövegek gyakran a saját, és nem az emberek érdekeit képviselik. Ezért nem véletlen, hogy a fogyasztás mércéi lesznek számunkra a mérvadók. Az ép testben ép lélek fogalmától egyre jobban eltávolodik az ember, hiszen a mindennapi étkezéseink elengedhetetlen adalékanyagai nem könnyítik meg számunkra a létezést. El kell tehát ismerni, hogy az emberre igen jól hatnak a programszövegek, a reklámokban levő mondatok, a vásárlást egyre jobban stimuláló szimbólumok. Viszont azt is el lehet mondani, hogy ha negatív irányba ez ilyen szépen hat, akkor már csak egyszerűen irányt kellene az embernek váltania. A jó hír az, hogy a mesékben lévő képek, mint tudattalan kódok, pontosan ilyen erővel hatnak ránk, és a fogyasztói társadalommal ellentétben mutatják az egy és egylényegű világ harmonikus egyensúlyát, annak a bölcsességét és lépéseit. Ebből a tudásból merítve visszatalálhatna az ember az önmagával való egyensúlyba.

Bálint Kati elmondta, hogy a számunkra már sokat említett tanítója, Kovács Imre Barna, aki annak szentelte az életét, hogy az ősi tudás magvait a világ különböző részeiről összegyűjtse, nemcsak a mesékkel és azok szimbólumaival foglalkozott, hanem az ételekkel is. Egyik könyvében, melynek címe Összeillő és össze nem illő ételek, a magyar konyha gyökerei, leírja, hogy a mi őseink nagyon is tisztában voltak azzal, hogy az ételek nemcsak táplálékként, hanem orvosságként is szolgálják a szervezetünket. Az őseink azt is tudták, hogy az emberek emésztés szempontjából három kategóriába sorolhatók, és ennek függvényében tudniuk kell, milyen ételeket lehet fogyasztaniuk. Mindezt pedig nemcsak tudták, hanem élték és szigorúan be is tartották. Tudták, hogy van nap típusú ember, hold és szél típusú ember. A nap típusú ember mindig nyüzsög, aktív, tűzenergiával működik, mindig van egy ötlete, sohasem bír éhezni. A hold típusú embernek nagy türelme van, lassabban emészt, ezért erre nagyon is oda kell figyelnie. A szél típusú ember pedig folyton úton van, bármit megehet, és sohasem hízik el. A hunok idején nagyon sok ételt szolgáltak fel egy lakomán, és mindenki tudta, hogy ő milyen típusú ember, milyen az emésztése, s ezt figyelembe véve azokat az ételeket válogatta ki, melyek számára jók voltak. Nem úgy, mint ma, amikor az emberek mindent megvásárolnak, mert mindent meg akarnak kóstolni, és nem az egészségük, hanem a megbetegedésük alapjául szolgálnak a kiadós étkezések. Pedig a közös együttlétek, a csoportos összejövetelek alkalmával mindig is központi szerepet kapott az étel. Mintegy rituális szertartás volt és van is jelen az emberi közösségekben. Nagyon fontos lenne pontosan ezért a tisztaságát, az egészség megtartó szerepét nemcsak hangoztatni, hanem alkalmazni is. Az ember a műanyag világában kizuhan a természet megtartó erejéből, de ez még mindig csak rajta múlik, hogy mikor fordul vissza a gyökereihez, önmagához, a benne levő testi és lelki királysághoz, melynek pontos lépéseit őrzik számára a mesék.

(Folytatjuk)