A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató, iskolai tanácsadó, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Bálint Katalin mesepszichológus, Sopoian Renáta pszichológus, iskolai tanácsadó, Máthé Róbert pszichoterapeuta és Rappert-Vencz Gábor színművész. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Sopoian Renáta szerint a releváns másik személy a serdülőknél teljesen más, mint a felnőtteknél vagy akár a kisgyerekeknél. A serdülőknél nem baj, ha a releváns másik nem a szülő, viszont nagyon sok esetben visszatér, és újra releváns másik lesz a gyermek életében. Sopoian Renáta elmondta, hogy nagyon szeret serdülőkkel dolgozni, érdekli az a változás, amin átmennek, az az érdeklődés, az a dinamika, az a hihetetlen erő, amit sugároznak ebben a korban. Hetedik-nyolcadik osztályban nagyon sok érdekességgel találkoznak, s amikor érezhető az a rájuk jellemző kisugárzás, együtt lehet pörögni velük. A felnőtt is életerőt kap tőlük, ezért nagyon jó együtt lenni velük. Sopoian Renáta nem feltétlenül látja problémának a gyerek-szülő konfliktust, sőt, építő jelleget lát benne, főleg akkor, ha a szülő észnél van, és tanít bizonyos mértékű konfliktuskezelést, amennyiben a szülő felismeri a konfliktust, és úgy segít annak a megoldásában, hogy az a gyerek számára tanulságos legyen. A konfliktust a gyerek generálja, de neki ebben a korban erre van szüksége. A gyerek nagyon sokszor úgy oldja meg a konfliktust, mint a szülő. Ha az otthonihoz hasonló problémába ütközik a baráti társaságban, akkor az otthoni mintát viszi be. Nem ismeri el a szülőt, mint egy releváns másikat, mégis használja a tőle kapott eszközöket. Ha a gyermeknek lehetősége van dönteni kicsi kortól, fontosnak érezni magát, az érzelmeit kifejezni otthon úgy, hogy azért nem jár büntetés, akkor kamaszkorban nem annyira brutálisan viszi véghez a konfliktuskezelést. Mindig vannak kivételek, de nagyon fontos az, hogy legyen egy védelmi háló, a szülő ismerje a rendszert, amiben az ő gyermeke van, és azokat az embereket, akik a számára fontosak. Nagy hiba a szülőknek az a fajta konfliktusmegelőzési módszere, hogy mindent megengednek a gyereknek. A szülő a negatív hozzáállással is példát mutat, s ezt még rontja az, ha nem ad eszközt a gyerek kezébe, hogy jó döntéseket hozzon.
Máthé Róbert hozzáfűzte, hogy a serdülőnek — bár tiltakozik a szabályok ellen — a szabályok jelentik a biztonságot. Ha egy gyerek este akkor megy haza, amikor akar, azt csinál, amit akar, és nincs számonkérés, felvetődik benne a kérdés: vele annyira nem törődnek a szülők, hogy azt csinál, amit akar? Ha léteznek olyan szabályok, hogy például nyolc órakor vacsora, ezt követően már nem ehet édességet, tíz órakor le kell feküdni stb., ezek azt jelzik a gyerek számára, hogy ő fontos a szülei számára, törődnek vele, és vigyáznak rá. Közben a gyerek tiltakozik a szabályok ellen, megpróbálja azokat kijátszani, de a jelzésértéke az, hogy törődnek vele és vigyáznak rá.
Rappert-Vencz Gábor nagyon érdekesnek tartja a szigorúságot. Visszaemlékezik a diákkorára, de látja a fiatalabb generációk tagjait is, akiknek tényleg szabadelvű a hozzáállásuk, mindent megengednek maguknak, de gyakran járt iskolákba előadásokkal, beszélgetett a diákokkal, és a tőlük kapott jelezések szerint nagyon fontos számukra, hogy egy tanár szigorú legyen. A szigorúság olyan keretek közé állítja őket, hogy van mihez viszonyulniuk. A lazaságot valahogy nem tudták megfogni. Így van az ember a saját gyerekével is.
Tallian Cristian hozzátette, hogy a szigorúság mindenképpen igazságossággal kell társuljon.
Bálint Kati meseterapeutaként most is a népmesék világában kereste a megoldásokat a felmerülő kérdésekre. Nagyon érdekes, hogy a mesék a karaktereknek, az emberi viselkedés palettájának a végtelen „kincsestárai”, hiszen nagyon sok pozitív és negatív karaktert lehet megtalálni bennük. Ugyanakkor az is érdekes, hogy amikor magáról a személyiségről beszélünk, megfigyelhetjük, hogy a mesék nem hoznak pontos személyiségtípus-leírásokat. A mesékben jelen vannak a felnagyított karakterek, példaként vagy ellenpéldaként egy adott viselkedési sémára. De egy konkrét személyiségkategória nehezen lelhető fel, elsősorban azért, mert ebben az esetben nem csak egy, hanem végtelen sok tényező játszik szerepet. Jelen vannak a tanult minták, az öröklött tényezők, kialakul egy csokornyi jellembeli viselkedéstípus. A pszichológia egy eléggé fiatal tudomány, és az általa megfigyelt és elnevezett személyiségzavarok közül van olyan, amelyet pontosan egy mitológiai alakról neveznek el, ez a nárcisztikus személyiségzavar. Bálint Kati arra a következtetésre jutott, hogy talán azért kapta ezt az elnevezést ez a személyiségzavar, mert ha visszatérünk a mesékben levő ősi tanításokhoz, bölcsességekhez, akkor talán megoldásokat is lehetne az ilyen jellegű zavarokra találni. A nárcisztikus emberről azt kell tudni, hogy beleszeret a saját tükörképébe, ez lesz a büntetése, amiért mindig visszautasít minden gyönyörű nimfát. A büntetés az, hogy szeresse önmagát, akit még meg sem tud ölelni, egyedül csak hosszú órákon át a víz tükrében csodálni. Bálint Kati még arról is mesélt, hogy a személyiség a latin perszóna szóból származik, ami valójában színházi maszkot jelent. Nagyon elgondolkodtató, hogy miért is jelenthet színházi maszkot, ha az egyénnek van egy érett, kifejlett személyisége. A válasz ott rejlik a mesebeli világkép alapkoncepciójában. A mesék ugyanis még azt a világképet tükrözik, hogy létezik egy és egylényegű valóság. Minden mindenbe benne van, és minden mindennel összefügg. Ezért van a mesékben jelen a közös MI valóságunk. Ha ennek az alapkoncepciónak a függvényében gondolkodunk, csupán akkor ismerhetők fel a mesékben lévő konkrét karakterek, hogy milyen egy lusta, milyen az okos, a fukar, a gonosz, a kevély, a nagyravágyó ember. A mese egyszerű és bölcs tanításai által az univerzális törvényekre hagyatkozom, így pontosan lehet tudni, minden megélt minőség milyen esetleges következményeket von maga után, mi történik akkor, ha valaki mindent akar, mint például a halász nagyravágyó felesége. Ismerjük a meséből, milyen borzasztó következménye van a határtalan önzésének. Ezeket a következményeket természetesen a mai ember a mostani világ szemszögéből nézi. Azt látja, hogy ha ő valami rosszat csinált, akkor azért ő kapja meg a méltó büntetését. Ha képesek lennénk visszakapcsolódni a gyökerekhez, láthatnánk azt, hogy mindenkinek a tettei kihatnak mindenki más életére is. Ha ennek a függvényében élnénk, arra tanítanánk a gyerekeinket, hogy azt tegyék, ami nekik jó, de ugyanakkor az legyen jó a világnak is. Sajnos a mai világ már egyáltalán nem így működik. Valamikor, amikor még így éltek az emberek, akkor még tudtak együttműködni a természettel is. Most már látjuk, mivé alakítottuk a világot, ennek pedig hosszú távon borzasztó következményei lesznek. A valódi baj az, hogy a mai világban nagyon sok mindent meg lehet úszni. Van egy ok-okozati összefüggés, és elkerülhetetlenül találkozik az ember a tettei következményeivel. Olyanok ezek, mint a bumerángok, melyek mindig visszatérnek, csak azt nem lehet tudni, hogy egész pontosan mikor. A gond csak az, hogy nem biztos, hogy ezek a negatív következmények csak és kizárólag arra az egyénre hatnak, aki elkövette azt, ami kiváltotta őket, lehet, sőt nagyon valószínű, hogy hatással lesznek másokra is. Olyan ez, mint a tóba bedobott kő, nem csak a tó egyetlen vízcseppjét mozgatja meg, hanem a fodrozódó hatás a tó egészére kihat.
Bálint Kati elmondta még, hogy a mesék mindig lehetőséget adnak az önfejlesztésre, önmegvalósításra. A mai teljesítményorientált világban az egyén önmagát akarja megvalósítani, mindenképpen magasra akar törni, ezek a működési elvei. Ezekben az esetekben ott kezdődik a probléma, amikor a fiatalokkal dolgozva felvetődik a kérdés: mi lehet az életfeladatuk, egyáltalán miért vannak itt a földön? Nagyon nehéz ezekre a kérdésekre választ adni addig, míg nem értik, míg nem jönnek rá arra, hogy az egészhez tartoznak, és az, amit ők képviselnek, adhat valami pluszt, valami jót, valami segítséget, valami szépet ennek a társadalomnak. Másféle tükörbe néznek: a pénz, az anyagiak, a hatalom elvárásainak a tükrébe, amely nem fogja a minőségi életútra rávezetni őket. A mesékben ott van a rend, és ha az megbomlik, akkor ki kell lépni a komfortzónából, hogy vissza lehessen rendezni. Ha visszaáll a rend, az nemcsak az egyénnek lesz jó, hanem a környezetének és a mellette élő embertársainak is. A mesékben lévő ősrégi tudástól, a kollektív harmonikus világtól kicsit távol került a mai ember, de nincs semmi elveszve, hiszen egyénenként alkotjuk a nagy egyet. Így nincs is más dolgunk, mint az, hogy mi magunk elkezdjünk ennek a tudásnak a függvényében élni, és akkor lassan egyenként egyre többen leszünk, és széppé tehetjük ezt a kerek nagy világot. „Én még hiszek a mesékben — tartsatok velem ti is!” — zárta gondolatait Bálint Kati.
Frigy Szabolcs nagyon nagy gondnak látja a posztmodernizmusban kialakuló relativizálódást. Lassan a kategóriák is elmosódnak. Gondol itt arra, hogy mennyire egybemosódik a jó és a rossz, az elfogadható és az elfogadhatatlan közötti határ. Nagyon érezhető ez a gyermeknevelésben. A kategorizációk feloldása sok nehézséget okoz. Kezdünk ott tartani, hogy mindenkinek igaza lehet. Amikor döntéseket kell hozni, valaki el kell mondja, hogy milyen szempontból csinált valaki rosszat, vagy hol van az illető személyiségének vagy viselkedésének a határa. Elég gyakran tapasztalható az úgynevezett pillangóhatás.

A pillangóhatás jelenségét először az 1960-as években írta le Edward Lorenz amerikai matematikus és meteorológus. Eszerint „ha egy dinamikus (azaz folyton változó) rendszer körülményeit kismértékben megváltoztatjuk, akkor ez nagy eltéréseket eredményezhet hosszú távon.” Még ismertebb a káoszelmélet egyik (alap)tétele, miszerint „ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát a világ egyik felén, akkor ez akár tornádót is gerjeszthet a világ másik felén”. A testünk, a lelkünk és mi magunk is folyton változó, dinamikus rendszerek vagyunk. És ha igaz az elmélet, akkor egy pici változtatás a jelenben megbecsülhetetlen hatással lehet a jövőbeli életünkre. Hiszen hosszabb távon az az egyetlen „pillangószárny-lebbentés” az élet minden területét megváltoztathatja. Hiszen elég egyetlen kis dolgot megváltoztatni, például egy bizonyos szokásodat, s ez hatással lesz arra, ahogy mások viselkednek, arra, hogy kikkel fogsz utána barátkozni, kikkel keresed majd a kapcsolatot. Lehet, hogy emiatt a munkád is meg fog változni, vagy találkozol valakivel, akit e nélkül a változtatás nélkül nem sodort volna az utadba az élet.

Máthé Róbert eddig pszichológus minőségben beszélt, most lelkipásztorként fejtette ki véleményét. Elmondta, hogy a Szentírásban azzal kezdődik a teremtéstörténet, hogy megjelenik a kategorizálás. Legyen világosság! — és elválasztotta Isten a világosságot a sötétségtől. Legyen mennyezet! — elválasztotta a mennyezet alatti vizet a mennyezet felettiektől. Elválasztotta a nappalt az éjszakától, a szárazföldet a tengertől, az özönvízkor a tiszta állatokat a tisztátalanoktól… Látszik, hogy az egész Szentírás ad az embernek egy olyan felső spirituális vagy transzcendens rendet, amiben nagyon fontos az elválasztás. Szimbolikusan értelmezve a bűneset történetét jön a kígyó, s ad az embernek egy olyan gondolatot, hogy ez az egész összemosható. Az Úristen megmondta, hogy erről a fáról ne egyetek, a kígyó viszont azt mondta: nem lesz semmi baj, egyetek bátran! Ez végigvonul a Szentírás gondolatán. A Jóisten úgy teremt rendet a világban, hogy bizonyos dolgokat elválaszt egymástól. Akkor jön a baj, amikor a felső világrendet — isteni világrendet — az ember összemossa.
Rappert-Vencz Gábor elmondta, hogy úgy gondolja, éppen ezeknek az összemosásoknak köszönhetően nagyon kis szerepe van már a felelősségnek. A tetteinkért márpedig felelősek vagyunk, teszi hozzá, elismerve azt is, hogy észrevétele szerint nagyon könnyen megúszhatók a cselekedetek. Ha végignézünk a környezetünkön, nagyon sokan valóban meg is ússzák az életük során a rossz cselekedeteiket. Mi van akkor, ha egy gyerek vagy egy serdülő azt látja, hogy a szabálysértők viszik többre? Mondhatjuk a gyereknek, hogy tartsd be az erkölcsi szabályokat, fiam, mert az a tisztességes, a valóság meg azt igazolja, hogy nagyon sokan, akik bűnöznek, lopnak, csalnak, jól élnek. Úgy tűnik, hogy megszűntek a rendre vonatkozó szabályok, mert a mai értékrend szerint azok élnek jól, akik számára nincsenek szabályok. A színművész elmondta, hogy számára is ilyen szempontból fontos a vallás, a hit, mert az, amit a Szentírásban olvashat az ember — ha csak a Tízparancsolatot betartja —, arra vezetne, hogy gyönyörű szépen tudjunk egymás mellett élni. Nyilván megszegjük a Tízparancsolatot, mert jött a kígyó, aki összemosta a dolgokat. Mi magunkban is több személyiséget hordozunk folyamatosan, mert folyton harcban vagyunk önmagunkkal, mert van egy jobbik részünk és van egy kevésbé jó részünk, s ezt sokszor igyekszünk elfojtani. Sokszor azon kapjuk magunkat, hogy odaszólunk bosszúsan, de megbánjuk, de azt már nehezen lehet jóvátenni. Rappert-Vencz Gábor elmondta, hogy már-már azt érzi, hogy lassan úgy élünk, hogy bármit elkövethetnek az emberek, mert úgysem von senki senkit felelősségre, s ez a legapróbb szinttől az egész széles közösségekig így van.