Szatmárnémeti

Vörös marad Szatmárnémeti és Nagykároly

2021.03.19 - 20:12

Két héttel ezelőtt, március 8-án léptek életbe a vörös forgatókönyv szabályai Szatmárnémetiben és Nagykárolyban is, miután mindkét város fertőzöttségi szintje meghaladta azt a bizonyos három ezreléket (előbbié 3,15, utóbbié 3,19 volt) — úgy tűnik azonban, a két hete érvényes korlátozások nem hozták meg a várt eredményt, hiszen egyik település fertőzöttségi szintje sem csökkent három ezrelék alá, sőt, emelkedett: pénteken Szatmárnémetié 3,72, Nagykárolyé pedig 3,41 volt. Mindezek tükrében a prefekusi hivatal már tegnapi közleményében jelezte: március 23-tól, azaz keddtől „nagyon nagy valószínűséggel” további két hétre meghosszabbítják a vörös forgatókönyvet mindkét városban — vagyis az előírások értelmében zárva maradnak a vendéglátóipari egységek belső termei, csak a teraszokon lehet ételt-italt fogyasztani, míg a szállodák/panziók vendéglői csak a szállóvendégeket fogadhatják; nem folytatják tevékenységüket a kulturális intézmények, és szabadtéren sem lehet kulturális rendezvényeket, előadásokat, koncerteket, megmozdulásokat tartani. Ugyanakkor a miséket, istentiszteleteket, vallásos családi eseményeket továbbra is meg lehet tartani a templom falain belül, természetesen a megelőzési szabályok betartásával.

A vendéglátóipari és kulturális intézmények működésének szempontjából értelmezett vörös forgatókönyv Szatmárnémeti és Nagykároly mellett Szaniszlón (6,5), Remetemezőn (6,29), Mezőteremen (4,12), Borválaszúton (4,09), Mezőfényen (3,61), Vetésben (3,27), Szatmárpálfalván (3,17), Királydarócon (3,16), Szilágypérben (3,16) és Mikolában (3,06) van érvényben, a sárga forgatókönyv összesen 15 területi-közigazgatási egységben, míg hét azon községek száma — Csanálos, Hadad, Kaplony, Kálmánd, Kisgérce, Komorzán és Tartolc —, ahol a fertőzöttségi szint nulla.

Már több mint 10 000-en gyógyultak meg

Szatmár megye fertőzöttségi szintje március 19-én hajszálnyival, 2,29 ezrelékre csökkent, és a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében már 11 112 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, vagyis az előző adatközlés óta 53 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 22-nek lett ismét pozitív a teszteredménye.

A legfrissebb jelentés értelmében a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 53, a szatmárnémeti tüdőkórházban 21, a Nagykárolyi Városi Kórházban 90, míg az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 41 beutalt koronavírus-fertőzöttet kezelnek — közülük 25-en (tízen a nagykárolyi, 15-en pedig a befogadó limithez érkezett megyei kórházban) szorulnak intenzív terápiás ellátásra.

A gyógyultak esetében is jelentős számlálón fordult át a mutató, számuk elérte a 10 036-ot, vagyis további 54 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, de sajnos az elhunytak száma is tovább emelkedett, elérve a 244-et — egyetlen nap alatt öten vesztették életüket a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében: egy 73 éves férfi páciens a Nagybányai Megyei Kórház, egy 63 éves női, valamint egy 81, egy 83 és egy 87 éves férfi páciens a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán hunyt el.

Házi vagy intézményes karanténban 410-en vannak (olyanok, akik az úgynevezett sárga zónához tartozó országokból érkeztek), házi elkülönítésben pedig 622-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik). Az elvégzett tesztek száma 76 098-ra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta 422 mintát elemeztek, s ezek 18%-a lett pozitív.

Az elmúlt 24 órában 878-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 24 004 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig hét esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

A Szatmár megyei határátkelőknél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1512 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 107 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták az oltási igazolást, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat.

Szabó Kinga Mária

Fotó: SZFÚ archívum

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.