Vidék

Mezőgazdasági károk szárazság miatt

Fodor István, a Szatmár Megyei Agrárkamara igazgatója szerint harminc–ötven százalékkal lesz gyengébb a termés a szárazság miatt
Vidék

Kézműves portékák vására

Vasárnap kirakodóvásár, majálishangulat volt Börvelyben, az érdeklődők sokféle, szebbnél szebb kézműves technikával készült termék között válogathattak
Vidék

USL-s nyomás a szaniszlói tanácsra

Az USL megyei vezetősége megpróbál nyomást gyakorolni Szaniszló község tanácsára, hogy a tanács az általuk megnevezett tanácsost válassza alpolgármesternek
Vidék

Támogatást ígért a prefektus

Eugeniu Avram prefektus 12 önkormányzat vezetőjével találkozott, hogy a 125-ös és 322-es kiírások keretében leadott és finanszírozást nyert pályázatok felől
Vidék

Sváb napok Tasnádon

Idén a svábok betelepítésének 300-ik évfordulójához kapcsolódik a tizedik tasnádi Sváb Napok
Vidék

Időben ki kell váltani a gyógyszert

Az elektronikus recepteket az akut betegségben szenvedőknek 24 óra, míg a krónikus betegeknek 48 óra alatt kell beváltaniuk, ellenkező esetben gyógyszer nélkül maradhatnak
Vidék

Kettővel több szavazókörzet

Szatmár megyében Avram Eugeniu kormánybiztos rendelete értelmében kettővel több, azaz 335 szavazókörzet fog működni a július 29–én megtartandó választás
Vidék

Még idén elkészül az Ökoház Érendréden

Az Érendrédi Polgármesteri Hivatal székhelyén került sor július 12-én délelőtt a „Természet- és Környezetvédelmi Információs Központ kialakítása”
Vidék

Begyűjtik az elektromos hulladékot

Szombaton Sárközújlak és Aranyosmeggyes környékén szervezi meg az elektromos hulladékok begyűjtését a RoRec Egyesület
Vidék

A néptánc szeretetét oltják a kicsikbe

A Szatmárnémeti MADISZ augusztus 12
Programajánló

Viking Moto Party Petriben

Az idei évben immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Viking Moto Partyt, amit augusztus 3-4-én Mezőpetriben tartanak meg
Vidék

Javában tart az aratás

Szatmár megyében szinte valamennyi kalászosokat termesztő földművelő elkezdte az aratást