Bár az elsődleges megállapítások során úgy tűnt, hogy figyelmetlen kanyarodás okozta a balesetet, a teljes és részletes helyszínelés lezárultával megállapítást nyert, hogy körültekintés nélküli előzés miatt rohant egymásba frontálisan a két autó.
Vándorútra indult a szatmári rendezvényekről és a mostani karácsonyi vásárról ismert fényfestés-jelenség. Amit a megyeszékhelyiek láthatnak az egyre hosszabb sötét órákban, abban most a vidéken élők is gyönyörködhetnek.
Kaplony község Szatmár megye azon önkormányzatai közé tartozik, amelyek sikeresen pályáztak a környezetvédelmi minisztérium felhívásán. A pályázat célja, hogy a közösség együtt kezdjen hozzá környezete megtisztításához.
Kanalizálási munkálatok közben vágtak át egy elektromos vezetéket, aminek eredményeként áram nélkül maradt a halmi határátkelő és részlegesen felfüggesztették a kamionforgalmat — estére sikerült működésbe helyezni a nagy kapacitású generátorokat.
Advent harmadik vasárnapjára, örömvasárnapra készülve a halmi önkormányzat színes és látványos meglepetéssel kedveskedik a község kicsi és nagy lakóinak.
Újabb használt-ruha szállítmányt kapcsoltak le a petei átkelőnél. 33 tonna volt két kamionon, de nem volt fertőtlenítési igazolás az árura: visszafordították.
A közterületek átalakítására összpontosított idén a pusztadaróci községvezetés, két – három éve tartó fejlesztésnek zajlanak az utolsó momentumai a megyeszékhellyel szomszédos településen.
A kálmándi iskola pedagógusai és diákjai karácsonyi vásárt rendeznek az adventi időszakban, december 8-án, csütörtökön. A befolyt összegből az iskola felszereltségét szeretnék tovább újítani, hogy minden diák korszerű eszközök segítségével tanulhasson.
9000 tyúk és “otthona” pusztult el szerda reggel egy Újnémetben keletkezett tűz során – az 1,7 millió lejes beruházásból körülbelül 500 ezer lejnyi értéket sikerült megmenteni.
Sokan gyűltek össze advent második vasárnapjának délutánján az Érendréden megszervezett Kárpát-medencei imanapon. A nagykárolyi református egyházmegye tizenhat gyülekezetéből és az érbogyoszlói (érmelléki egyházmegye) gyülekezetből érkeztek nőszövetségi tagok, hogy együtt imádkozzanak az egyházért, a családokért és a nemzetért.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat