Vidék

Bakator bort az asztalra, a pohárba — mert jó bornak is kell a cégér!

2023.10.05 - 19:13
Szombaton negyedik alkalommal szerveznek jó hangulatú fesztivált a főleg a fehér, tüdőszínű és kék szőlőszemekből készített bakator — és nem csak — bor népszerűsítésére Avasújvárosban, a bakator megyebeli „fővárosában.”

Bakator Borfesztiválra hívják és várják szeretettel az érdeklődőket Avasújvárosba — arra a fesztiválra, amely a maga nemében egyedinek számít a megyében, hiszen annak idején, 2017-ben  az újvárosi gazdák, a Bakator Hegyközségi borászok saját kezükbe vették ha nem is sorsukat, de munkájuk gyümölcsének népszerűsítését.

hirek/2023/oktober/b5.jpg

„Célunk az avasújvárosi bor népszerűsítése, hogy az itteni borászok és a kézműves készítésű bakator felzárkózzanak a megye nagy borvidékeinek (Halmi, Krasznabéltek, Dobra) soraiba. Lehet túl vérmes reménynek tűnik, de mégsem teljesen elképzelhetetlen, hogy majd az üzletek polcain is kapható lesz az az avasújvárosi bor , ami mellőzve volt valamiért, és megszerzi azt az elismerést, amit megérdemel.” — fogalmazott korábban Ludróczki Sándor hegyközségi elnök, s ez a cél mind a mai napig változatlan. 

hirek/2023/oktober/b3.jpg

Annál is inkább, mivel ennek a különleges illatú és zamatú, ősi szőlőnek, a bakatornak sokáig Avasújváros volt a „végvára” — annak ellenére, hogy az Érmelléken „keletkezett” (valószínűleg a XVI. században Nápoly vidékéről hozták az első venyigéket, s az olasz baccda d'oro, aranybogyó kifejezésből eredhet a neve is) később egész Erdélyben, majd a Dunántúlon, Badacsonyban is elterjedt és nevezetes fajta volt a Buda-sashegyi borvidéken is, amelyből ugyan keveset termeltek, neve mégis fönnmaradt, mert ekképpen örökítették meg azt: „A Budavára pedig oly szép és magos, Sziklamelle Bakatortól csillagos”. Avasújvárosba az 1870–es évek legelején került, amikor az akkori földművelődésügyi miniszter földmintát kért minden szőlőtermő vidékről, olyan fajtát keresve, amely ellenállóbb a filoxérával szemben — az újvárosi gazdák pedig nem csak telepítették, de nemzedékről-nemzedékre megőrizték a tőkéket, olyannyira, hogy az Érmellékről időközben teljesen eltűnt fajt bő évtizeddel ezelőtt Bihardiószegen innen „mentették vissza”.

hirek/2023/oktober/b4.jpg

A rendezvény szombaton kora délután kezdődik —  igazi borfesztiválhoz illően, az újvárosi gazdák, Bakator Hegyközségi borászok kínálják nedűiket a faházikókban, de a bográcsok körül is tüsténkedni fognak. 
A 15 órai, hivatalos megnyitót követően előbb a Kispiros Bokréta, majd a megyei Szamoshát, s utánuk ismét a Bokréta perdül táncra. 16 órától Horea Someşan, 16.45-től Szarvas Károly, 17 órától pedig Anamaria Ardelean lép a községközponti színpadra, aztán ismét a Szamoshát néptáncosainak csizmái csattannak a deszkákon. Ezt követően változnak a dallamok és a ritmusok: Lázár Piroska, 19 óra 10 perctől a Félholdláng zenekar, a szatmárnémeti Kreatív Együttes és Kaly lép a mikrofon mögé. 
22 óra 40 perckor kezdődik Mohácsi Brigitta koncertje, majd 23.30-tól a mulatós műfaj bokszbajnoka, Bunyós Pityu koncertjével zárul a borfesztivál.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/oktober/b6.jpg
hirek/2023/oktober/plakat.jpeg