Vidék

Égő melléképületből kellett két embert kimenekíteni

Kikotoratlan kémény okozott tüzet Meggyesgombáson — a porig égett melléképületből egy férfit és egy kamaszlányt mentettek ki a tűzoltók, utóbbi könnyebb égési sérüléseket szenvedett.
Vidék

Programdús hétvége lesz Mezőfényen

Az utóbbi évekhez hasonlóan idén is elektromoshulladék-gyűjtési akciót hirdet Mezőfény Polgármesteri Hivatala. Emellett szombaton borversenyit is rendeznek a községben.
Vidék

Sok pénzébe kerül Érkávás községnek is a pályázatok előkészítése

Aszfaltozás, épületrehabilitáció: ezek az idei tervek az érkávási önkormányzat számára. A Saligny-program jóvoltából 12 750 000 lejt költhetnek községi utak felújítására.
Vidék

Válságtámogatás tejtermelőknek

Fejőstehenenként 73 euró támogatást kapnak a gazdák, de — az egyéb, szigorú kitétek mellett — csak azok igényelhetik, akik legalább tíz fejőstehénnel rendelkeznek. Magyar Lóránd képviselő magát a programot jónak tartja, de sem a tehénszám-küszöbhatárt, sem az előre rögzített támogatási összeget nem helyesli.
Vidék

Skanzen készül Csanáloson

A mezőgazdasági múlt tárgyi emlékeit, a mezőgazdasági munkálatokhoz és a paraszti életformához kötődő régi tárgyak, szerszámok, eszközök, vagy az egykori gazdálkodókat munka közben megörökítő fotográfiák gyűjtését kezdeményezi a Partiumi Falugazdász Hálózat.
Vidék

Szabadidőpark is lesz a halastó mellett Gencsen

Jó ütemben halad a gencsi szabadidőpark kivitelezése — Nagy Barna alpolgármester szerint már idén élvezhetik a komplexum nyújtotta szolgáltatásokat a helyiek és az oda látogatók. A halastó vízellátásának szabályozásáért felelős zsiliprendszert ezen a héten telepítik.
Vidék

Február 6-án kezdődik az imahét Batizon

Imahetet tartanak Batiz református templomában február 6. és 12. között — azokat a lelkipásztorokat hívták meg a hét alkalmaira, akik korábban már szolgáltak a gyülekezetben, azonban azóta más egyházközségben teljesítenek lelkipásztori szolgálatot.
Vidék

„Startoljunk rá!” némi EU-s támogatásra

Új mezőgazdasági támogatási szesszió kezdődött az EU-ban, az RMDSZ és a Falugazdász Hálózat azt szeretné, ha minél több magyar gazdálkodó férne hozzá a támogatásokhoz. Lázáriban tartottak konferenciát gazdálkodóknak pénteken a közös EU-s agrárpolitikáról.
Vidék

Újabb támogatási csomag gazdálkodóknak

Megvan a jogi háttere annak, hogy idén is támogatást kapjanak a növénytermesztő, vagy állattenyésztő gazdák.
Vidék

Az agrártámogatásokról Lázáriban

Pénteken, február harmadikán, az új APIA támogatásokkal kapcsolatos találkozót szervez a Partiumi Falugazdász Hálózat. Magyar Lóránt parlamenti képviselő és Vincze Loránt EP kéviselő is ott lesznek.
Vidék

Háztető kapott lángra Szatmárzsadányban

Szatmárzsadányi tűzesethez riasztották szerdán éjszaka, nem sokkal éjfél után a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőséget — szerencsére személyi sérülés nem történt, csak anyagi károk keletkeztek.
Vidék

Ambiciózus tervek 2023-ra Kaplonyban

Az egyetértéssel, és a csendes, ám állhatatos bizakodással jellemezhető leginkább Kaplony Helyi Tanácsának az idei évre vonatkozó tervezete. Elfogadták a 2023-as évi költségvetést — minden korábbinál nagyobbra számítanak, az előző évinek több mint kétszeresét tervezik megvalósítani.