Vidék

Titkolt szemétlerakatot számoltak fel

2024.10.21 - 14:00

Az Erasmus hét alkalmából szervezett hulladékgazdálkodási bemutatót és szemétszedést partnerei bevonásával az Élet Fája Egyesület.

Az Élet Fája Ökológiai és Humanitárius Egyesület a Szatmár Megyei Vízügyi Igazgatósággal közösen, az ALPIN Recycling Kft. támogatásával, az ERASMUS+ program által finanszírozott Folyómentő iskolák projekt 11 partneriskolájának részvételével, az ERASMUS-hét alkalmából nagyszabású zöldítési akciót szervezett a Szamos folyó partján.

A helyszín a folyó szatmárudvari és aranyomeggyesi községhatárnál lévő szakaszánál volt, Szamosberence térségében, időpontja pedig október 18., péntek.

hirek/2024/10-oktober/titkolt-szemetlerakatot-szamoltak-fel-2.jpg
Ennek során a résztvevők fontos információkat kaptak a Szamos folyón a Vízügyi Igazgatóság (SGA) által a hulladék, és főleg a műanyag hulladék visszatartása érdekében nemrég itt megépített gátrendszerről. A rendezvény megnyitóján Békéssy Erzsébet, az Élet Fája Egyesület elnöke ismertette az ERASMUS-hét jelentőségét, beszélt a folyóvizek védelmének fontosságáról, és kiemelten a műanyag-szennyezésről, amely a statisztikák szerint 247 tengeri élőlényfaj egészségét és életét veszélyezteti.

hirek/2024/10-oktober/titkolt-szemetlerakatot-szamoltak-fel-5.jpg
Ez az akció arra is hivatott, mutatott rá Békéssy, hogy felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy mennyire fontos megelőzni, hogy a vizeket makro- és mikroműanyagok szennyezzék.
Ezt követően Adrian Mașca, a vízügyi igazgatóság szakembere bemutatta a huladékkezlő gátrendszert.

A rendezvény második részében a résztvevők kesztyűket és zsákokat kaptak, majd a zöldítési akció következett, amelynek eredményeképpen felszámoltak egy itt keletkezett, igazi titkos, műanyaghulladék-lerakót.

hirek/2024/10-oktober/titkolt-szemetlerakatot-szamoltak-fel-4.jpg
Rövid idő alatt a 106 önkéntes diák, az őket koordináló tanárokkal együtt 42 zsák műanyaghulladékot gyűjtött össze, amelyet az ALPIN RECYCLING vállalat át is vett, el is szállított, újrahasznosításra. A kemény munka után a természet közepén egy jól megérdemelt piknikebédet szolgáltak fel az egyesület tagjai a diákoknak és tanáraiknak.

Résztvevő iskolák: Ombod, Szamoskrassó, Kismajtény, Börvely, Egri, Halmi, Krasznabéltek, Szatmárnémeti.

Közlemény / Hírszerkesztő

(Fotók: Élet Fája Egyesület)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Ne legyen több környezeti katasztrófa!

A 25 évvel ezelőtti, Európa egyik legnagyobb ökológiai balesetének számító eseményre, a nagybányai ciánszennyezésre  több mint 100 diák és pedagógus részvételével emlékezett az Élet Fája Egyesület.
Szatmár megye

Huszonöt évvel ezelőtt történt a nagybányai ciánszennyezés

Senki sem szeretné, ha még egyszer előfordulna egy ilyen katasztrófa
Szatmár megye

A helytörténeti kutatás fontos a közösségek életében

Más perspektívát nyújthat egy-egy kutatás.