Vidék

Megadta gyümölcsét a föld — hálaadás Kőszegremetén

2024.10.20 - 16:27
A kőszegremetei szőlőhegyen, a református egyházközség szőlőházánál vették számba a Fennvaló idei ajándékait és adtak hálát nem csak a termésért, de mindenért.

Egyfajta zarándoklatnak is beillett a ragyogó októberi verőfényben feljutni a  kőszegremetei szőlőhegyen lévő egyházközségi épülethez vasárnap délelőtt, annál is inkább, mivel az út utolsó szakasza csak gyalogosan tehető meg.


Közel százan gyűltek egybe számba venni és megköszönni mindazt, amit Isten teremtett és ideadott nekünk; azt, hogy ellátott nem csak minden földi jóval, de lelki ajándékokkal is — hiszen nem csak földi életünk van, hangsúlyozta Sziszik József lelkipásztor, aki a Zsoltárok könyvének soraira építette ünnepi prédikációját. Hálásnak kell lennünk azért is, hogy Isten adott az örömre lehetőséget, s bár sok hibánk van és nem vagyunk a legjobbak, irgalmazott nekünk. „Isten előtt  nekünk ítéletünk lehet csupán. Mit tehetünk bűnös mivoltunkkal? Imádkozzunk. Isten naponként  könyörült, irgalmazott, kegyelmezett. Minden nap éltet bennünket! Áldása kísér bennünket — az áldás pedig azt jelenti, hogy Isten odaáll mellénk és munkatársunkká válik, azt akarja, hogy ebben a földi életben boldoguljak.” – mondta.  
Ugyanakkor azzal is tisztában kell lennünk: nem lehet úgy végigsétálni ezen a földi életen, hogy minden rendben van, nincsenek bajok, gondok, szomorúságok. Isten azt akarja, hogy felnőttekké váljunk, felelősséggel éljünk, csatáinkat ne egymással vívjuk; mindig további útra indít és azt mondja: van még tovább.

Nem az a kérdés, hogy Avasújvárost hova csatol(hat)ják, hanem a magyar közösség megszűnése

A munkát és a csatát említette ünnepi beszédében Turos Lóránd szenátor is, elsőként nagyszüleit említetve, akik úgy nevelték: dolgozni kell és a termésért hálát adni.
A közelgő parlamenti választások kapcsán úgy fogalmazott: a munka nem ért véget, s az avasi magyarság a gyakorlatban sem legyinthet, rendezheti el egy vállrándítással, azzal: „Mit érdekel engem, ki lesz Bukarestben a kormányban, a parlamentben? Avasújváros az utolsó olyan község az, az utolsó olyan magyar közösség az országban, amely kivált a román közösségből.

Egyre többen és egyre többször emlegetik azt a közigazgatási törvényt, amelynek nyomán új besorolást kapnának a települések, s egy adott lakosságlétszám alatti községek egyszerűen megszűnnének.  Ami itt konkrétan a magyar közösség erősségének megszűnését jelenti.”
– nyomatékosította.
Mint rámutatott: nem az a kérdés, hogy Avasújváros községhez visszacsatolják-e Ráksát — szerk. megj.: a 2007-es referendumra, és az azt követő, három éven át húzódó, aktatologatásos „válóperre” sokan emlékeznek még —; nem az a kérdés, hogy a közigazgatás átszervezése nyomán Avasújvárost Avasfelsőfaluhoz vagy netán Szinérváraljához csatolják, hanem a magyar közösség megszűnése. „Azért kell a parlamentben és kormányon lennünk, hogy a magyar közösségeket ne olvasszák be.” – hangsúlyozta. 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!