Vidék

Megújították a börvelyi Petőfi-mellszobrot

Börvelyben pénteken illő ünnepség keretében újra leleplezik Petőfi Sándor mellszobrát
Vidék

„Infúzión” tartják az Unireát

Rendkívüli tanácsülésen szavazott a helyi testület 71 ezer lejt a Tasnádi Unirea labdarúgó-egyesületnek, így a Liga 3-as csapat fizetni tudja aktuális fenntartási
Vidék

Nincs költségvetés, nagy a bizonytalanság

Hónapok óta megy a huzavona a költségvetés elfogadása körül, ami megnehezíti az önkormányzatok munkáját
Vidék

Jó zenével látogatott haza

Tempfli Erik dzsesszzongorista több mint 500 fő előtt lépett fel vasárnap szülőfalujában, Mezőfényen a barátaival, zenésztársaival együtt
Vidék

Mikolai konferencia a mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásáról

Március 12–én, kedden, 11 órától a mikolai kulturális központban tartanak megyei szintű konferenciát  a sokakat érintő,  mezőgazdasági szövetkezetek létrehozásával
Vidék

A tenger mélyére „utaztak” a gyerekek

Felkerestük a piskolti óvodát, mégpedig annak okán, hogy egy ottani óvónő igencsak különleges utazásra hívta a tanítványait, a tenger mélyére „látogattak”
Vidék

Nőnap a Caritas-gyermekközpontokban

A Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet erdődi, túrterebesi és szatmárnémeti gyermekintézményeiben másként ünnepelték meg a nők nemzetközi napját, de
Sport

Károlyi győzelem Fényen

Három pontért utazott a közeli Mezőfényre a VSK Victoria a liga 4 tavaszi nyitányán
Sport

A mezőfényi kislányok mennek a zónaselejtezőre

Elemi iskolás és középiskolás lányok labdarúgó diákolimpiászának megyei selejtezőtornáját rendezték az elmúlt héten
Vidék

Idei második meccsét is elvesztette Tasnád

A hazai 2-1 után második bajnoki meccsén is két gólt kapott a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata
Vidék

„Ma is csak zenével kell foglalkoznom”

A mezőfényi Tempfli Erik tehetséges művész barátaival két koncertet is tart szülőfalujában vasárnap
Vidék

Optimista csapat megy Kolozsvárra

Cristian Popa szerint legénysége erőt meríthet az Ajax és a Manchester United parádés BL-továbbjutásából, hiszen a tasnádiak sem állnak fel a pályára favoritként