A Szatmár-Németi Református Egyházközség ifjúsági csoportja, illetve gyülekezeti tagok biciklitúrán vettek részt, tudtuk meg Kiss József lelkipásztortól.
Jubileumi születésnapját zászlóavatással ünnepelte a református gyülekezet kórusa, verssel-énekkel köszöntötték az édesapákat, nagyapákat a tanévzáró istentisztelet keretében.
Egy családias hangulatban zajló horgászverseny keretein belül kamatoztathatta elméleti tudását az a huszonöt Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei amatőr és sporthorgász, aki részt vett a közelmúltban az INTERREG ROHU 62 „Zöld folyosó határok nélkül” projekt keretében megrendezett horgászkurzuson Szatmárnémetiben.
A vidéki települések közül eddig Lázáriban kérték a legtöbb COVID-19 elleni oltást, ezzel országos szinten is nagyon jó helyen áll a község — derül ki a CNCAV adataiból.
Csütörtökön este, nem sokkal 20 óra után történt súlyos közlekedési baleset történt a 19–es országúton, Vámfalu belterületén, ahol eddig még tisztázatlan körülmények miatt két személygépkocsi csapódott egymásba frontálisan.
Szatmár megye majd' minden településén elhanyagoltak a mezei utak, emiatt esős időben a gépek felviszik a földet az aszfaltos utakra. Az AFIR újabb lehetőséget biztosít a mezei utak felújítására.
Az országútkezelő már hónapokkal korábban felmarta a Sárközújlak–Avasújváros közötti útszakaszt, de a munka csak most kezdődött el — remélhetőleg most olyan minőségben, ami bírja a jelentős forgalmat.
Az országban egyre több nagyberuházás van folyamatban, és indulnak újak is, viszont az építőanyagok árainak rohamos emelkedése megnehezíti az önkormányzatok által végzett fejlesztések kivitelezését. A probléma az, hogy nincsenek összhangban az ellenőrző intézmények.
A Caiac SMile egyesület idén nyáron is remek programokkal készül a vakációra, amikor a gyermekeknek megadatik a lehetőség, hogy a természetben töltsék szabadidejüket, mindezt úgy, hogy a szervezők hangsúlyt fektetnek a mozgásra és a kajakozás alapjainak elsajátítására.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat