Vidék

„Az Úrért, az Úrnak énekelünk!”

Nyolc templomi kórus adott egymásnak találkát a június közepi vasárnapon a hármashatáron, a szárazberki református templomban.
Vidék

„Tisztelet a múltnak, híd a jövő felé”

„Születésnap” okán a Sárospataki Református Kollégium Általános Iskolában járt a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola delegációja.
Vidék

Igazi nyári kaland lesz az avasújvárosi Néptánc– és kézművestábor

Ugyanaz, és mégis teljesen más — nagyon sok újdonsággal és érdekességgel várja a gyerkőcöket július derekán az avasújvárosi Néptánc– és kézművestábor, ahova már most érdemes jelentkezni!
Vidék

Szedd magad a levendulát Mezőteremen

Szombattól nyitja meg kapuit a mezőteremi Tar Levendulás, ahol idéntől a megszokott lila árnyalatok mellett már sárga színű levendulát is szedhetnek a szüretelők.
Vidék

Ötéves kisfiút gázoltak halálra, hozzátartozói bántalmazták a sofőrt, kommandósok biztosították a helyszínt

Újabb tragédia történt pünkösdvasárnap: úttesten átszaladó, ötéves kisfiút gázoltak halálra.
Vidék

Két fiatal tűnt el a józsefházi bányatóban

A 20 és 18 éves fiatalt sokan látták bemenni a vízbe, aztán hirtelen eltűntek — a katasztrófavédelem jelenleg is nagy erőkkel keresi mindkettőjüket.
Vidék

A régió első Zöld Ifjúsági Konferenciája

A fiataloké volt a főszerep június 2–4. között Szatmárhegyen.
Vidék

Teljes útzár Túrterebes, Halmi felé — halálos baleset történt

Traktor és teherautó ütközött az 1C nemzetközi út Túrterebestelep és a halmi „forduló” közötti szakaszán. Egy 50 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Vidék

Közel 250–en pörögtek–forogtak a Csavargó Táncházban — KÉPGALÉRIA

Második alkalommal volt házigazdája a pusztadaróci Pünkösdi Rózsák Néptáncegyüttes a Csavargó Táncháznak — a jó muzsika, vidám hangulat mellett ízletes falatok is várták a táncosokat.
Vidék

Június 1.: Szatmárhegyi Gyermeknap

Élményekkel teli délután a helyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés szervezésében.
Vidék

Kalandok a nagyvilágban - beszélgetés és közönségtalálkozó Vályi Istvánnal

Olyan „professzionális autóbolond” érkezik szombaton a sándorhomoki Kováts-kúriába, aki munkája és szenvedélye révén az online és offline tartalomgyártás több ágazatába is belekóstolt