Szatmárnémeti

Veszélyben a magyar tagozat az Eliadéban

Fotók: A szerző felvétele
2021.05.13 - 13:00
A Mircea Eliade Általános Iskolában kérdéses az előkészítő osztály beindulása, mivel a tervezett 16 gyerek helyett eddig mindössze ötöt írattak be ide szüleik. Az osztály beindításához legalább tíz főre lenne szükség, továbbra is várják a leendő kisdiákokat.

Gyakran halljuk, hogy csökkenőben van a gyereklétszám, és egyre több iskolában kerülnek veszélybe az osztályok, ez alól a magyar tannyelvű osztályok sem jelentenek kivételt. Az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza még nem ért véget, de azért már körvonalazódni látszik, hogy hány gyereket írattak be szüleik egy-egy osztályba. Jól látható, hogy vannak olyan központi iskolák, ahol túljelentkezés van, és sajnos a lakótelepi iskolákban nagy a bizonytalanság; nem biztos, hogy mindenhol lesz elég gyerek, és beindulhatnak a tervezett előkészítő osztályok magyar tagozaton.

Ilyen a Mircea Eliade Általános Iskola helyzete is, a megyeközpont nagy múltú és legnagyobb diákszámmal működő általános iskolájában jól felkészült pedagógusok várják a gyerekeket, de az előkészítő osztályba eddig alig öt gyereket írattak be szüleik, pedig a körzetben 16 iskolaköteles gyerek lakik, magyarázta lapunknak az iskola aligazgatója, Gyökös Ferenc. A tervek szerint az előkészítő osztályt Mihali Tünde tanítónéni kezdi ősszel. Legalább 5 gyerekre lenne még szükség annak érdekében, hogy ne kerüljön veszélybe a magyar oktatás jövője a Mircea Eliade Általános Iskolában.

Az első beiratkozási szakasz már lezárult, a második szakasz május 24. és 31. között zajlik, ebben az időszakban lehet leadni a jelentkezési lapokat az iskolában. Természetesen az érdekelt szülők folyamatosan jelezhetik az iskolának szándékukat, hogy oda szeretnék beíratni gyerekeiket. „Mindenki jól gondolja át, hová íratja gyerekét, mert ha egy évfolyamon kimarad a magyar osztály, akkor a folytatás is nagyon bizonytalan. Folyamatosan csökken a gyereklétszám, elöregedőben van a körzetünkhöz tartozó lakónegyed, így nehéz fenntartani az osztályokat. Az is egy ismert tény, hogy van olyan magyar gyerek, akit román osztályba íratnak a szülei, ám számomra érthetetlen, hogy miért viszik más iskolába a kicsiket a mi körzetünkből” — fogalmazott Gyökös Ferenc, majd hozzátette: az iskola tágas, jól felszerelt tantermekkel rendelkezik, nincs túlzsúfoltság, sok idő jut egy-egy diákra, és egytől egyig nagyon jól felkészült tanítónők vannak.

Jelenleg az iskola diáklétszáma a 700-hoz közelít, s minden évfolyamon van egy-egy magyar osztály is, ám megfigyelhető az a tendencia, hogy folyamatosan csökken a diáklétszám. „Sajnos a negyed elöregedett, és az 1990–2000-es évek után már sokan külföldre mentek tanulni, ott telepedtek le, az ő gyerekeik már oda járnak iskolába. Van nekünk olyan volt tanítványunk, aki professzor az Amerikai Egyesült Államokban, az ELTE-n, a Miskolci Egyetemen tanít, de fogorvosok, orvosok, mérnökök is kerültek ki iskolánk egykori diákjai közül” — mondja Gyökös.

Megtudtuk, hogy számos iskolán kívüli tevékenységbe kapcsolódhatnak be a diákok, mint például a néptáncoktatás Kása Zsolt oktatóval, művészeti képzés vagy a most induló robotikaműhely, míg régebben meteorológiai megfigyeléssel is foglalkoztak. A diákok szívesen vesznek részt a rajzversenyeken, szakképzett tanár foglalkozik a gyerekek művészeti nevelésével is, és a diákok szeretik az ilyen jellegű tevékenységeket. Annak ellenére, hogy az elmúlt egy-két évben hiányoztak a vetélkedők, az online versenyekbe előszeretettel kapcsolódtak be a diákok, és szép eredményeket értek el.

Képzik magukat a pedagógusok

A Mircea Eliade Általános Iskola pedagógusai folyamatosan továbbképzéseken vesznek részt, és számos projektet dolgoznak ki, pályáznak meg. Az aligazgató büszkén mondta, hogy szinte minden pedagógusuk egyes fokozattal rendelkezik, elvégezték vagy jelenleg végzik a CRED-kurzust is.

Az iskola pedagógusai határon átívelő projekten is részt vettek, mely képzési lehetőséget biztosított a tanítónőknek, tanároknak egyaránt. A legutóbbi három projektjük közül az egyik Gyulán, egy másik Berettyóújfaluban, a harmadik Edelényben zajlott, majd a Mentor programban is részt vettek, ebben a programban a tréner érkezett az iskolába, ám csak az első szakaszban tudtak személyesen találkozni, épp a járvány beállta előtt ért véget az első szakasz, a másik kettőt és a zárókonferenciát csak online tudták megvalósítani.

A határon átívelő projektek keretében az iskolaelhagyással, robotikával kapcsolatban voltak érdekes előadások. A workshopokon tapasztaltak hatására az Eliade iskolában is berendeznek két robotikaműhelyt, amelyeket pályázati forrásból igyekeznek felszerelni. Az egyik Mátyás Beáta tanárnő és Gávrus Andrea tanítónő irányításával működik majd, a másikat pedig a román tagozatos diákok számára tartják fenn. „A tanítónénik — Kováts Éva, Gávrus Andrea, Mihali Tünde, Koncz Tünde és Román Melinda — számos projektben vesznek részt irodalom, rajz és képzőművészet terén, hogy csak néhány területet említsek. Egyik támogatást a másik után kell aláírjam, egy egész dossziét töltenek meg a projektjeik leírásai” — magyarázta büszkén Gyökös Ferenc.

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Családi nap a Refi előkészítőseivel

Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája — remek hangulatú családi nappal ünnepelték a Szatmárnémeti Református Gimnázium előkészítősei, hogy immár hat hete kisdiákok.
Az olvasó hangja

Kárpát-medencei Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Csapatversenye

A Kárpát-medencei Magyar Feltalálók, Tudósok és Felfedezők Csapatversenye tavaly fogadta először a Romániából érkező csapatokat, ám a COVID-19-pandémia miatt a versenyt elhalasztották.
Szatmárnémeti

Virtuális laboratóriumot avattak

A Mircea Eliade Általános Iskolában egy határon átívelő projekt révén virtuális laboratóriumot alakítottak ki és szereltek fel VR-szemüvegekkel, ezáltal könnyebbé válhat a tanulás.