Szatmárnémeti

Valami nincs rendben az Ady Endre utcai építkezésen

2024.10.05 - 14:06

Tiltakoznak a szomszédok, hogy tömbházak épüljenek egy szatmárnémeti, Ady Endre utca 20 – 22. szám alatti telekre. Szombaton megbeszélés volt a helyszínen, az építőnek nem fűlött a foga a sajtóhoz.

Sajnos csak egyoldalú tájékoztatást tudunk adni egy szatmárnémeti beruházással kapcsolatban, miután egy, az építő és a szomszédok közötti szombati találkozóra nem engedték be a sajtót.

hirek/2024/10-oktober/valami-nincs-rendben-az-ady-endre-utcai-epitkezesen-3.JPG
Rendőrt akart hívni

A megbeszélést azért szervezték, mert régóta fennálló konfliktust kellene enyhíteni: emeletes tömbházak épülnek földszintes házak közé. A friss.ro riportere is szeretett volna részt venni a helyszínen zajló megbeszélésen, azonban egy, a kivitelező ügyvédjének tűnő személy rendőrrel fenyegette meg, ha nem hagyja el a helyszínt, arra hivatkozva, hogy magánterületen tartózkodik és nem érintett az ügyben.

Nem sikerült befülelni

A területen és a megbeszélésen csak azok maradhattak, akik érintettek az ügyben, úgy értettük, hogy a szomszédok már perre vitték az ügyet, akik felperesként ebben benne vannak, azok maradhattak csak a megbeszélésen. A közterületre szorult riporter a járdáról sajnos semmit nem hallott és hiába „telefonált be” a megbeszélésen bent lévő egyik telefonra, sajnos úgy sem hallott semmit.

hirek/2024/10-oktober/valami-nincs-rendben-az-ady-endre-utcai-epitkezesen-2.JPG
Házak közé blokk

Amit ebben az egyoldalú szituációban munkatársunk megtudott az annyi, hogy a szomszédok szerint nagyban vissza fogja vetni nemcsak a közvetlen szomszédok, de a szélesebb környék életkörülményeit is, ha megépül az egykori két földszintes ház helyén ez a három darab ötemeletes blokk, hatvanöt lakással. Nem biztosak abban, hogy a megnövekedett igényeknek meg fog felelni az utca áramellátása, bírni fogja-e a nagyobb igénybevételt a víz- és csatornahálózat, be fogja-e tudni fogadni az új épületek belakásával egy időben megnövekvő autólétszámot az úthálózat.

Rossz precedens

Vannak hasonló méretű tömbházak az utcában, például épp a 20 – 22-es szám szomszédságában három, mélységbe épített, zöldre festett blokk – ennek alapján remélhette a régi házat megvásárló ingatanberuházó, hogy maga is építhet hasonlókat –, ám a lakók szerint nem kellene régi, rossz precedenst alapul venni új építkezési engedélyek kiadásakor.

Valami nincs rendben?

Hasonló rossz precedensünk nekünk is van: aki kitiltja a sajtót egy ilyen, magánügynél komolyabb esetről, annak vaj van a fején.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

16-os lakótelep: infók, első kézből a polgármestertől

Bármit meg lehetett kérdezni Kereskényi Gábor polgármestertől, Maskulik Csaba városmenedzsertől és az RMDSZ szatmárnémeti tanácsosaitól, akik minden feltett kérdésre válaszoltak is.
Szatmárnémeti

Lakóközösségek: tömbházszigetelésre fel!

Szatmárnémeti lakótársulási vezetőkhöz intézett felhívást kedden a városvezetés: a hónap végéig lehet jelentkezni a tömbházszigetelési programba.
Szatmár megye

Helyi adók terén is drágult az élet

Egyik Szatmár megyei településen sem emelték az adókat, mégis többet kell fizetnünk. Az adótörvénykönyv mondja ki, hogy annyival kell emelni minden évben automatikusan a helyi adókat, mint amennyi az infláció.