Bő egy hete már konstansan napi 1000 fő fölötti a friss koronavírus-fertőzöttek száma az országban, telítődnek a kórházak, intenzív terápiás osztályok, illetve sok már telítődött is, és mindezek tükrében teljesen érthető, ha a kormány azt fontolgatja: augusztus 1-jétől vezessenek be szigorításokat a járvány terjedésének megelőzése érdekében.
Ludovic Orban miniszterelnök már hétfőn beszélt arról, hogy újabb korlátozások bevezetéséről tárgyalnak — példaként a vendéglátóipari egységek programjának korlátozását, a tengerparton a távolságtartás szigorúbb szabályozását és zsúfolt helyeken a kültéri maszkviselés kötelezővé tételét említve —, kedden azonban egy nagyon fontos pontosítással tért vissza a témára. Mint fogalmazott, a teraszok programját csak helyi szinten korlátoznák, ott, ahol magasabb a koronavírus-fertőzöttek száma, a kültéri maszkviselés kötelezővé tételéről pedig szintén helyi, megyei szinten dönthetnének majd — ezzel mintegy elismerve, hogy fertőzöttség szempontjából nem lehet egy kalap alá venni az egész országot.
A helyi döntéshozatal lehetőségével máris élt az utóbbi időszak egyik legnagyobb számú friss fertőzöttet regisztráló megyéjének, Argeşnek a prefektusa — az országban elsőként mától ott kötelező lesz a maszkviselés nyílt köztereken, ahol kettőnél több ember tartózkodik, s a magánesemények esti időtartamát is korlátozzák, mivel az elkülönítés és a karantén már nem elégséges a megelőzésre.
Amennyiben a döntéshozatal valóban helyi kézbe kerül, a szatmáriaknak nincs okuk az esetleges szigorítások vagy korlátozások miatt aggodalmaskodni — július 28-án a közegészségügyi igazgatóság három friss fertőzöttet regisztrált ugyan, s ezzel a hivatalosan nyilvántartott, igazoltan koronavírus-fertőzött személyek száma elérte a 94-et, de továbbra is az ország legbiztonságosabb megyéjének minősülünk, s az egyetlennek, ahol a fertőzöttek száma továbbra sem lépte át a lélektani küszöbnek minősülő 100-at.
Szabó Kinga Mária