A közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében augusztus 8-án és 9-én, azaz az elmúlt 48 óra leforgása alatt összesen 4 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak (egyet szombaton, hármat vasárnap), s ezzel a hivatalosan regisztráltak száma elérte a 127-et; a friss fertőzöttek eseteitől függetlenül pedig 5 páciens újratesztelése is pozitív eredményt hozott az elmúlt két nap során — ugyanakkor 90-re emelkedett a gyógyultak száma is, az elvégzett teszteké 14 646-ra, míg a letesztelt személyeké 10 202-re.
Egyébként a szomszédos megyék közül az elmúlt két napban Biharban jegyezték a legtöbb új esetet (szombaton 48-at, vasárnap pedig 52-t), ahol a hivatalosan regisztrált fertőzöttek száma elérte az 1294-et, Máramarosban a 612-t (56 új eset), a Szilágyságban a 228-at (14 új eset), míg Beszterce-Naszódban a 963-at (22 új eset), Kolozs megyében pedig az 1445-öt (47 új eset).
Riadalom Szamosdobon
Kisebb riadalmat okozott Szamosdobon, hogy az elmúlt napokban négy személy esetében is igazolódott a koronavírus-fertőzés, 24 személy pedig házi elkülönítésbe került — Mihai Ghetina polgármester a közösségi oldalon is közzétette azon hivatalos felhívását, amelyben arra kéri a község lakóit, hogy csak a legszükségesebb esetekben hagyják el a települést, szigorúan tartsák be az 1,5 méteres fizikai távolságot, otthonukat elhagyva mindig viseljenek maszkot, gyakran mossanak kezet, és azonnal jelezzék a 112-es egységes segélyhívón, ha koronavírus-fertőzésre utaló tüneteket (köhögés, torokfájás, láz, hasmenés, légzési nehézség) tapasztalnak magukon. De nem Szamosdob az egyetlen község a megyében, ahol többtucatnyian kerültek házi elkülönítésbe az esetleges fertőzésgyanú miatt — Érkávás községben közel 30 személyt különítettek el, miután az egyik, támogatói aláírásokat gyűjtő körúton járt polgármesterjelöltről kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal.
Ám úgy tűnik, a közegészségügyi igazgatóság nem minden esetben dönt a józan ész elvárásai szerint: a hétvégén Mezőfény területén csípték fülön a határrendészek azt a 22 és 24 éves nigériai állampolgárt, akik a zöldhatáron keresztül akartak Magyarország területére, azaz a schengeni övezetbe átjutni. Előállításukkor testhőmérséklet-mérésnek is alávetették őket, s az egyik fiatal esetében közel 39 Celsius-fokot mutatott a készülék, ezért a határrendészek azonnal riasztották a közegészségügyi igazgatóságot — ahonnan azonban csak egy üzenet érkezett: nem kell pánikba esni. A határrendészek ezt követően írásban kérték a közegészségügyi igazgatóságtól az érintett fiatal alapos megvizsgálásának elutasítását, majd a protokoll értelmében a szatmári idegenrendészeti hivatal dolgozóinak adták át a nigériaiakat.
Felháborodás Szatmárudvariban
Nagy a felháborodás Szatmárudvariban, ahol több személy is házi elkülönítésbe kényszerült, miután kapcsolatba került azzal a nővel, akiről kiderült, hogy koronavírus-fertőzött — az asszony előbb magas vérnyomással és rosszulléttel került a sürgősségire, ahol stabilizálták az állapotát, és hazatért, majd pár nap múlva ismét rosszul lett, ám ekkor már a koronavírus-fertőzés több tünetét is produkálta, ezért az az orvos, akivel telefonon keresztül konzultált, azt javasolta, végeztessen el egy koronavírustesztet. Mivel nem volt más lehetősége, felült a menetrend szerinti mikrobuszra, hogy bejusson Szatmárra, majd a mintavételt követően folytatta mindennapi életét, a legminimálisabb biztonsági szabályok betartása nélkül — azaz elment vásárolni, szomszédolni, találkozott rokonaival, ismerőseivel. Miután kiderült, hogy megfertőződött a koronavírussal, a közegészségügyi igazgatóság járványankéntot végzett, és elrendelte több személy házi elkülönítését.