Szatmár megye

Túl az első havazáson

2023.11.28 - 09:23
Bemelegítésnek a hókotrók számára pont megfelelő volt a hétfő délután óta lehullott hó, ki lehetett főpróbára vinni a gépeket, lehetett látni élesben, hogy működik-e még a korábbi évek munkaszervezése.

Apró pelyhekkel indult meg, később már testesebbek hulltak, hol megállt, hol elindult az idei első Szatmár megyei havazás. Nulla fok körül hőmérsékletek mellett havazott, a dombos vidékeken tartósabbnak bizonyul egyelőre mint a megye síkvidéki részein. Még kedd hajnalban is esett, de szerencsére elejétől kezdve sem volt olyan intenzitású a havazás, hogy a munkagépek ne tudják felvenni a hóeséssel a versenyt.

Nulla fok fölött

Az olvadás is segített, nem maradt vékony hótakaró sem az aszfalton a hóekék után, a visszahullás is könnyedén elolvadt a reggelre egy fokosra melegedett burkolatokon. Latyakos, vizes úttesten, de hótól feketére tisztított felületeken lehetett munkába, iskolába menni kedd reggel. Téli viszonyok mellett, de járhatóak voltak a városi, a megyei és az országutak egyaránt.

Egyre ritkábban jártak a mentesítő gépek, mert kora délelőttre már három négy fokra melegedett a levegő és tiszta úttestekre fog megérkezni a szerda éjszakai fagy, mínusz hatot mondanak a meteorológusok csütörtök hajnalra. Remélhetőleg a járdák is tiszták lesznek ekkorra, vagy azért mert elolvad a hó, vagy mert nem várták meg az olvadást a tulajdonosok és a nap folyamán ellapátolták, eltolták, elseperték, hová mennyi hó jutott.

hirek/2023/november/img-4526.JPG
Tavaszias péntek

Csütörtökre már esőre, havas esőre fog váltani a havazás, a péntekről szombatra virradó hajnalon pedig már fagyni se fog, egy – két fok lesz az éjszakai minimum. Pénteken pedig már szinte tavaszias, lesz a hőmérséklet, december elsején tíz fok lesz a kora délutáni maximum, esővel.

Princz Csaba

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

hirek/2023/november/img-4528.JPG

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kezdi az iskolát a Transurban is

Pár nap és kezdődik az iskola, a városon belüli tömegközlekedés előnyeire és diák-ingyenességére hívja fel a figyelmet a városi utasszállító.
Belföld

Nem fog nőni a gáz ára télen sem

Marad az ársapka 2026 tavaszáig ezen a gáz halmazállapotú energiahordozón.
Belföld

Mégiscsak lesz vonatközlekedés hétfőtől

Egyelőre elállt szándékától a vasúttársaság vezetése.