Szatmárnémeti

Több mint 2000 fertőzött

2020.11.04 - 19:05

Egy újabb jelentős vonalon billent át a számlálógép, méghozzá sajnos elég gyorsan: november 4-én Szatmár megyében már 2071 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, 113 esettel többet, mint amennyi az előző, azaz november 2-i összesítésben szerepelt (hiszen kedden nem közöltek adatokat erre vonatkozóan, így az új esetszámok két napra vonatkoznak), az újratesztelt betegek közül pedig hétnek lett ismét pozitív a teszteredménye.

Tovább emelkedett ugyanakkor a gyógyultak száma is, 40-nel, ami azt jelenti, hogy a járvány kezdete óta 1388 páciensnek sikerült legyőznie a kórt; az elhunytak száma 37, házi elkülönítésben pedig 901-en vannak.

Az előző napi közleményhez viszonyítva az elvégzett tesztek száma 494-gyel emelkedett, elérve a 36 279-et, s ezek 24,5%-a lett pozitív.

Értelemszerűen a megbetegedések számának emelkedésével nőtt a megye fertőzöttségi szintje is, 1,87 ezrelékre — miközben esetszámilag országos szinten nálunk jegyzik a második legkevesebbet —, ugyanakkor a régióban már Szatmár megye az egyetlen, ahol a fertőzöttségi szint nem haladja meg a 3 ezrelékes küszöbértéket: Szilágy (5,5), Kolozs (5,04) és Bihar (4,37) után tegnap Máramaros megyében is (3,15) a vörös forgatókönyv lépett életbe.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1587 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 218 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat. Szintén az elmúlt 24 órában a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 16 személynek kellett karanténba vonulnia, míg a halmi átkelőnél nem jelentkezett belépésre egyetlenegy olyan személy sem, akinek házi elkülönítésbe kellett volna vonulnia.

Nem járnak az iskolabuszok

Reagált a megyeközpontbeli iskolabezárásokra a szatmárnémeti Transurban, november ötödikétől felfüggeszti iskolajáratait, és addig nem is indítja újra őket, amíg tart a vírusveszély miatti szigorítás, és zárva maradnak a megyeszékhelyi iskolák. Tehát mától nem jár az 1-es, a 2-es, az 5-ös és a 7-es számú, valamint a CSE (Cursă Specială Elevi) jelzésű autóbusz, amelyek a lakótelepek, Szatmárzsadány és a Szőkemocsár felől jártak a központ irányába és vissza, és amelyek a menetrend szerinti járatokat egészítették ki. A többi busz jár, menetrendjük változatlan. A növekvő számú koronavírusos megbetegedés miatt a busztársaság is gyakrabban fertőtlenít, és nem csak a buszokon látja el ezt a fajta egészségvédelmi feladatot, de a buszmegállókban, a jegyárus bódék és automaták környékén is fertőtlenítenek.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.