Nagy izgalommal készültek a „pacsirták” heteken keresztül az óvodai ballagásra, amelyet a gyerekek mosollyal az arcukon adtak elő, a szülők-nagyszülők pedig a meghatottságtól könnyezve követtek és tapsoltak meg. 

Az előadás zenével-tánccal indult: a lányok bőröndöt húzva, légiutas-kísérőként táncoltak, a fiúk bátor, kalandvágyó matrózokként léptek a közönség elé – mindkét esetben az utazás állt a középpontban, a nagy utazás, amit az iskolai évek jelentik majd a folytatásban. A gyerekek szavaltak, énekeltek, és megmutatták azt is, hogy milyen népi gyermekjátékokat és tánclépéseket tanultak az elmúlt években Kása Zsolt néptánctanártól. 

„Megszámlálhatatlan közös emlék köt össze minket: a legszebb tornyok építése, sütések, szerepek, gyárlátogatások, ünnepek, csoportfelújítás, közös séták, bábszínház, de a legértékesebbek mégis azok, amikor megtanultunk osztozni a játékon, gyümölcsön vagy sütin. Megtanultuk vigasztalni egymást, egymás felé szeretettel, megértéssel fordulni” – búcsúzott a gyerekektől Kiss Beáta óvónő.

Orosz Anikó óvónó a csoport nevére utalva mondta: „A gyermek olyan, mint a pacsirta a szélben: van aki magasabbra repül, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint száll. Büszkék vagyunk rátok, és kívánjuk, hogy az iskolában is őrizzétek meg kíváncsiságotokat, mosolyotokat és kedvességeteket.” 

Az ünnepi alkalommal Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója is búcsúzott a gyerekektől, bár sokan közülük a „Refiben” kezdik meg ősszel az előkészítő osztályt.

Varga Szilárd iskolalelkész bibliai igével és néhány gondolattal búcsúztatta az ovisokat.

Az óvónők, a dadus is bátorították a gyerekeket: ne feledkezzenek meg az óvodáról, az itt született barátságokról, és térjenek vissza néha-néha, hogy eddigi nevelőik is lássák, hogyan cseperednek, hogyan alakulnak az iskolai évek. 

Hírszerkesztő