Szatmárnémeti

Terjed a COVID-19 a tanügyben

2020.09.24 - 07:35

Megfertőződött a SARS-CoV-2 vírussal a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség egyik szaktanfelügyelője – tudtuk meg az intézmény munkatársától. A pedagógus először egy szezonális, vírusos megbetegedés tüneteit észlelte magán, majd a már sokat hangoztatott íz- és szaglásvesztés következett. Ekkor azonnal letesztelték az új típusú koronavírusra, az eredmény pedig pozitív lett. A szaktanfelügyelőt jelenleg a COVID-19 betegség enyhébb tüneteivel a Nagykárolyi Városi Kórházban kezelik.

Mint megtudtuk, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség épületében az eset nyomán azonnal alapos fertőtlenítést rendeltek el, az ott dolgozók pedig még az eddigeknél is jobban betartják a koronavírus-fertőzés megelőzésére irányuló szabályokat: maszkot viselnek, melyet rendszeresen cserélnek, gyakran szellőztetnek és amennyire lehet, a távolságot is tartják egymástól. Jelenleg a tanfelügyelőség „zárt ajtók mögött” dolgozik, a pedagógusok egyelőre nem tértek át az online munkára, bejárnak dolgozni.

Szintén COVID-19 betegséggel diagnosztizáltak egy szatmári diákot is, az Aurel Popp Művészeti Líceum egyik tanulóját. Amint a diák kézhez kapta a pozitív teszteredményt, az iskolában újabb alapos fertőtlenítést rendeltek el, az osztálytársai pedig otthoni elkülönítésbe kerültek. Az oktatás nincs felfüggesztve, a diákok a piros forgatókönyv szerint, online tanulnak.
 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

A kisdiákokra is országos felmérések várnak

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség közleményben emlékeztet: következik a második, negyedik és hatodik osztályosok év végi országos felmérése.
Szatmárnémeti

Kincskeresés és metaforák: 280 diák érkezik a román olimpiára

Szatmárnémeti a magyar és más kisebbségi diákok országos román olimpiájának házigazdája ezen a héten.
Szatmár megye

Anyanyelven indul a jövő – 800 szatmári magyar iskolakezdőt várnak

A magyar gyermekek számára az anyanyelven kezdett iskola nemcsak a tanulást könnyíti meg, hanem az önbizalmat és az identitást is erősíti, miközben stabil alapot teremt más nyelvek elsajátításához.