Belföld

Tavaly 2,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

2021.02.04 - 11:39

A nyers adatok szerinti növekedés főleg a nem élelmiszereknek köszönhető, amelyek eladása 5,6 százalékkal bővült, de az élelmiszerekből is 5 százalékkal többet adtak el. Ugyanakkor az üzemanyagok értékesítése 8 százalékkal csökkent. A statisztikai hivatal nem közölte a szezonális és naptárhatással kiigazított, teljes évre vonatkozó értéket.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához mérten, a szezonális és naptárhatással kiigazított növekedés 4,2 százalék volt. Az előző hónaphoz, novemberhez képest 5,8 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, a kiigazított érték szerint 0,2 százalékkal nőtt a forgalom.

2020-ban a kiskereskedelmi forgalom növekedése kifulladt, miután az előző években jelentős növekedést jegyeztek a béremelések és adócsökkentések hatására, így a belföldi fogyasztás lett a román gazdasági növekedés fő hajtóereje.

2019-ben még 7,2 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom az előző évhez képest. 2016-ban és 2017-ben kétszámjegyű növekedést jegyeztek, de 2018-ban is még 5 százalék feletti volt az emelkedés. Tavaly az első negyedévben a román kiskereskedelmi forgalom 9,4 százalékkal bővült, de a koronavírus-járvány óvatosabbá tette a lakosságot és visszafogták a költekezést.

MTI

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Újabb átszervezés a távolsági közlekedésben

Eddig tartott az anno ideiglenesként kijelölt, Corvinilor utcai távolsági-busz megálló élettartama Szatmárnémetiben. Megszüntették, mert a buszok zavarják az autós közlekedést.
Szatmárnémeti

Egyirányúsítások a 14 Mai környékén

Egyirányú lesz a Fabricii utcától a Ion Ghica felé végig a Grigore Ureche utca és a Ion Ghica utca 14 Mai lakótelep felőli része is.
Szatmárnémeti

Tavasszal nyitnák a kisebbik parkolóházat

Az ütemterv szerint zajlik a szatmárnémeti, Mihail Kogălniceanu utcai parkolóház építése. Mikor ezt átadják, elkezdik a Várdomb utcait építeni.