Szatmárnémeti

Tanulságos esztendő volt a 2020-as

2021.02.16 - 15:14

Évértékelőt készített a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) a 2020-as tevékenységéről, melyből kiderül, hogy a koronavírus-járvány idején sem függesztette fel tevékenységét. „Minden nehézség ellenére nem függesztettük fel tevékenységeinket, főleg az intervenciós részen kellett helytállnunk. Voltak nehézségeink, közöttünk is voltak, akik megfertőződtek, voltunk karanténban, de ugyanakkor sokat is tanultunk ebben az időszakban. Volt olyan eset is, hogy egy családi típusú otthonban az öt nevelőből három koronavírusos volt, ezért két hétre mindenki az otthonban maradt karanténban, ennyi ideig nem mehettek haza családjuk körébe” — fogalmazott megkeresésünkre Mariana Dragoş, a DGASPC igazgatónője. Elmondta, hogy a digitalizálás és az online kommunikáció jelentős fejlődésen ment át az elmúlt év során, ami megkönnyítette az önkormányzatokkal való együttműködést. A fogyatékkal élő személyek esetén saját indíttatásukra, előre kidolgozott procedúrák nélkül online végezték a dossziék újraértékelését, ugyanakkor a bizottsági gyűléseket is megtartották a Zoom platformon keresztül. „Bár nehéz év van mögöttünk, de a dolgok működhetnek jól, ha van jóindulat, mindkét fél részéről megértésre van szükség, és akkor egyszerűbben túljutunk ezen a nehéz időszakon, mely meglátásom szerint még nem ért véget. A járvánnyal idén is számolnunk kell” — mondta az igazgatónő, aki pozitívumként emelte ki, hogy 2020-ban nem álltak le futó projektjeik, sőt, sikerült újabb pénzalapokat lehívniuk, finanszírozási szerződéseket megkötni. A DGASPC saját apparátusában személyzethiánnyal küzd, de abba a kategóriába tartozik, ahol szükség esetén a járvány idején is alkalmazhatnak személyzetet. „Az elmúlt évről azt mondhatom el tömören, hogy sokat tanultunk, és mindent megtettünk annak érdekében, hogy minden rászorulónak segíthessünk” — összegzett Mariana Dragoş.
Az évértékelőből kiderül, hogy 2020-ban Szatmár megyében 963 gyerek gondját viselték különféle módon és szolgáltatások révén. Családi típusú házban 245 elhelyezett egészséges gyermek él, nevelőszülőknél vagy családtagok felügyelete alatt 718 gyerek található. A 718 gyerek közül 194 valamelyik családtagjánál, 88 pedig más személyeknél nevelkedik, míg 436 nevelőszülőknél él. A nevelőszülőknél gondozásban lévők közül 94-en fogyatékkal élők. Van olyan nevelőszülő, akinél egy (87), kettő (135), három (18), négy (5), és olyan is, akinél öt (1) egészséges gyerek él, míg két nevelőszülőnek év végén nem volt egyetlen gyerek sem a gondjaira bízva, derül ki a beszámolóból.
Tavaly 45 gyerek került a DGASPC felügyelete alá, közülük 18 családból érkezett, 16 gyereket a kórházban hagytak magukra, és onnan kerültek a gyermekvédelmi igazgatóság védelmébe, két gyerek a tranzitközpontból került át, családi felügyeletből kettő, az anyaotthonból 4, gyerekotthonból egy, örökbefogadás által egy gyerek került az igazgatósághoz. A 45 gyerekből igazgatói határozat révén sürgősségi intézkedés által 35 gyerek került nevelőszülőkhöz, 10 pedig bírósági végzés által.
A DGASPC védelme alól 55 gyerek került ki, közülük 11-en kerültek vissza szüleikhez, társadalmi-szakmai integráció révén 21, 15-öt örökbe fogadtak, heten pedig egyik intézményből másikba kerültek át.

Gyermekelhelyezési központok

A szociális és gyermekvédelmi igazgatóság Szatmár megyében több gyermekelhelyezési központot is működtet, többek között a Havasi Gyopár Gyermekotthont, melynek befogadóképessége 50 fő, illetve 8, egészséges gyerekeknek kialakított családi házat (melyek egyenként 10–12 férőhelyesek) és 5, fogyatékkal élő gyerekeknek kialakított családi házat (8–12 férőhelyesek). A gyermekelhelyezési központok monitorozásáért felelős részleg munkatársai a halmi Havasi Gyopár Gyermekotthon — melyben jelenleg 35-en élnek — és a családi házak zökkenőmentes működéséért felelnek, ugyanakkor a különböző nonprofit szervezetek által működtetett nevelőotthonok tevékenységét is ellenőrzik. A családi házak 2002 óta működnek megyénkben, a DGASPC jelenleg megyeszerte 13 ilyen típusú otthont működtet. A családi ház típusú otthonokban élőknek biztosítják a
a családi gondozás modelljét, hozzáférést az oktatási szolgáltatásokhoz és a speciális beavatkozásokat személyre szabott beavatkozási terv alapján, a speciális nevelést igénylő gyermekeknek idővel megtervezik a vér szerinti családjukba való visszailleszkedésüket, lehetőséget biztosítanak a hosszú távú társadalmi kapcsolatok elindítására és fenntartására, lehetőséget biztosítanak a döntéshozatali képességük megnyilvánulására, valamint a kisgyermekek szocializációját, beilleszkedését segítik az intézményesített gyermekek esélyegyenlőségének elve alapján.
Az egészséges gyermekek és fiatalok számára a barlafalui Daniel Családi Ház (8 fő lakik benne), a szakaszi Orhideea Családi Ház (9 bentlakó), az óvári Ştefania Családi Ház (7 bentlakó), a berendi Iris Családi Ház (8 bentlakó), a szatmárnémeti Maria Családi Ház (12 bentlakó), a nagykárolyi Speranţa Családi Ház (12 bentlakó), a tasnádi Mihaela Családi Ház (10 bentlakó) és a szatmárnémeti Ana Családi Ház (7 bentlakó), míg a fogyatékkal élő gyerekek, fiatalok számára a nagykárolyi Violeta Családi Ház (8 bentlakó), a nagykárolyi Andreea Családi Ház (5 bentlakó), a sárfalui Teodora Családi Ház (10 bentlakó), az amaci Alexandra Családi Ház (9 bentlakó) és a szatmárnémeti Felicia Családi Ház (11 bentlakó) nyújt menedéket 18 éves korukig.
Az engedélyezett nonprofit szervezetek közül a nagykárolyi Könnycsepp Alapítvány 19, a nagykárolyi Piarista Nővérek Egyesület 27, a szatmárnémeti Irgalmasság Leányainak Kongregációja 14, a Coca településen található Segítünk, hogy Tanuljunk Központ 9, a szatmárnémeti Casa Speranţei Egyesület pedig 20 gyerek és fiatal számára nyújt biztonságot, derül ki a DGASPC évértékelőjéből.


Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Rabló-pandúrt játszottak a csendőrök

Gyerekek látogattak el a rendfenntartó erőkhöz.
Belföld

Parlamenti különbizottság vizsgálja Romániában az állami gondozásban lévő kiskorúak sérelmére elkövetett visszaéléseket

Különbizottságot alakított a román szenátus hétfőn az állami gyermekvédelmi hálózatban kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális és más természetű visszaélések kivizsgálására.
Szatmárnémeti

Nem könnyű döntés az örökbefogadás

Szatmárban is több olyan család él, akiknek valamilyen oknál fogva nem születhet gyermekük. Többen közülük az örökbefogadás mellett döntenek. A folyamat hosszadalmas, de a gyerekre vágyakozókat ez nem riasztja el. Tavaly 47 gyereket fogadtak örökbe.