Úgy tűnik, valamelyest lassult a koronavírus-járvány terjedése, az elmúlt napokban (az előző hetekhez viszonyítva) országos szinten is kevesebb új esetet regisztráltak, ami értelemszerűen azt is jelenti, hogy a megyék fertőzöttségi rátája is csökkent, méghozzá jelentősen — Szatmár megye esetében például hajszálnyival ugyan, de a fő vízválasztónak minősülő három ezrelék alá.
Megfelelő tempóban halad a megyeközpontbeli Fabricii utcai autóbusz-pályaudvar építése, tájékoztatott Kereskényi Gábor polgármester. A terminált digitális utastájékoztató rendszer egészíti majd ki.
Tegnap Szatmárnémeti régi főterének parkjában, az előző évekhez képest szerényebb módon, de a szigorú járványvédelmi szempontok betartásával nyílt meg a Hagyományos Termékek Vására.
A vesztegzár csütörtöki feloldását követően bizonyos korlátozások továbbra is érvényben maradtak Szatmárnémetiben, többek között a fitnesz termek működésére vonatkozó tilalom is — ám az edzőtermek képviselőivel folytatott megbeszélések nyomán a prefektusi hivatal úgy döntött: lekerülhet a lakat az ajtókról s ezen termek naponta 6–22 óra között fogadhatják testmozgásra, izomerősítésre vágyókat.
Bár a járványhelyzet miatt idén nem kínálnak forró teával, csokival a szatmári Rotaract Club fiataljai, mégsem marad el az Egy bögre boldogság elnevezésű jótékonysági akciójuk.
Az egészségügyi minisztérium nem sieti el a nagykárolyi kórház gárdavonalának jóváhagyását, addig viszont a szatmári kórházban csak egy intenzív terápiás orvos látja el több osztály ügyeletét.
Megszavazták a Lucian Blaga út egy szakaszának a szélesítését, elfogadták a piaci tarifákat, tisztázták, miért kerül többe az útjavítás, és szóba került, hogy még nincs köztisztasági szerződés.
Szatmár megyében befejeződött a meleg ételt biztosító, elektronikus alapú szociális utalványok kiosztása, számolt be a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal sajtóosztálya.
Újabb lélektani számlálón fordult át az a bizonyos mutató november 25-én Szatmár megyében: 5078 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, 182 új esettel többet, mint előző nap, az újratesztelt páciensek közül pedig 17-nek lett ismét pozitív a koronavírustesztje.
Az önkormányzatoknak sikerült elérniük, hogy a helyi közigazgatási egységek javára változzon a költségvetési törvény: több pénz marad a községeknél és városoknál a személyi jövedelemadóból.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat