Szatmárnémeti

Szükség van a Caritas szolgáltatásaira

2021.01.01 - 11:15

― Év végén mindannyian vonalat húzunk — felidézünk, értékelünk, levonjuk a tanulságokat. Milyen volt a Caritas számára a 2020-as esztendő?


― Nagyon nehéz év volt az idei. Február óta irányítom a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Szatmár megyei tevékenységét, és egyre inkább azt látom, hogy nagyon nagy fába vágtam a fejszémet, amikor elindultam ezen az úton, hiszen március 10-e óta nem találkoztam mással, mint vészhelyzetek sokaságával. Nem sikerült kifognom egy olyan békeidőt, amikor építkezni lehet, a mindennapok jellemzője ehelyett a folytonos kármentés, tűzoltás, egy állandó, a létért folytatott küzdelem. Ennek persze nemcsak negatív, de pozitív oldalai is vannak. Pozitívum számomra, hogy ez az év is azt igazolta, a Caritas szolgáltatásaira nagy és egyre nagyobb szükség van. Látom azt, hogy vannak olyan szociális egységeink, amelyekre az elkövetkezendőkben is igény lesz, mint például a szociális konyhára, a mobil étkezdére, a gyermekközpontokra, a fogyatékossággal élőket ellátó intézményeinkre, a házi betegápoló központjainkra. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy van igény a járvány okán megszüntetett, időseknek nyújtott szolgáltatásainkra is — itt az idősklubokra gondolok —, viszont más formában. Most próbáljuk megreformálni ezt az utunkat, azt tervezzük, hogy egy más típusú klubtevékenységet, szolgáltatást fogunk nyújtani a szépkorúaknak.
Nehéz volt ez az időszak, mert ugye kezdtünk egy szükségállapottal, amely óhatatlanul lezárta a központjaink egy részét — a gyermekekkel, idősekkel és fogyatékossággal élőkkel foglalkozó intézményeinket. Nagy teher nehezedett azokra az egységekre, amelyek permanensen szolgáltattak: a szociális konyhára, amely tartotta a szolgáltatás színvonalát és az ellátottak számát a legnehezebb helyzetben is. Egy EU-s projektnek köszönhetően augusztustól sikerült beindítanunk a mobil étkezdénket, amely révén havonta 40, 65 év feletti személynek tudunk meleg ételt biztosítani házhoz szállítással. Nem volt megállás a házi beteggondozás terén sem, ugyanis a törvény hál’ Istennek lehetővé tette, hogy ezt a szolgáltatást még a legnehezebb periódusban is nyújtani tudjuk.

hirek/2020/december/31/caritas-portre2.jpg


A nehézségeink egy része továbbra is fennáll, hiszen azon nappali központjaink, ahol óvodás gyerekekkel foglalkozunk, jelenleg is zárva tartanak. Az iskolásokat fogadó intézményeink nagyon szigorú előírások betartásával működnek, ami egy óriási terhet is ró ránk, hiszen komoly higiéniai és egészségügyi kritériumoknak kell megfelelnünk. Állandó veszélynek vannak kitéve az alkalmazottaink is, viszont azt kell mondanunk, hogy eddig sikeresen védekeztünk, és ezt én egy igen nagy pozitívumnak tartom, amikor vonalat húzok. Számomra nagyon nagy elégtétel, hogy itt nem voltak problémáink.
Igyekeztünk ebben a válsághelyzetben is megtartani a kollégáink munkahelyét, megtartani, amennyire csak lehet, az ellátottak számát, még akkor is, ha ehhez át kellett szerveznünk a központ programját, és több turnusban fogadtuk a kisebb csoportokat. Voltak átszervezések, és a kollégák, azt kell mondanom, rugalmasak voltak, és így sikeresen végrehajtottuk ezeket az átszervezéseket ott, ahol erre szükség volt.
A tavaszi periódusban a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatallal, a Szatmárnémeti Szociális Igazgatósággal, a Máltai Szeretetszolgálattal, a Hans Lindner Alapítvánnyal és a Vöröskereszttel együtt részt vettünk egy nagyszabású segélyakcióban. Úgy gondolom, ez egy sikeres kezdeményezés volt, fel tudott mutatni a szatmári közösség is egy egyszerű tevékenységekből álló, de közös akciót, ami mindenképpen fontos egy közösség életében, hiszen megmozdult valami. Állandó partnerünk továbbra is a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal szociális osztálya maradt, mellyel kiváló volt az együttműködésünk ebben az évben is, közösen kerestük a megoldásokat az útközben adódott válsághelyzetekre, és sikerült is számos olyan életképes megoldást találni, amelyek mind számunkra, mind számukra mint finanszírozónak fontosak voltak. Minden évben igyekszünk támogatást kapni a Szatmár Megyei Tanácstól is azokon a településeken, ahol jelen vagyunk. Az idei évben újítottunk, és a megyei önkormányzat pozitívan válaszolt erre az újításra, hiszen olyan gyermekközpontokat tettünk fel a támogatási listára, amelyek eddig nem szerepeltek rajta, mint például a túrterebesi Szent Márton vagy az erdődi Integretto központunk. Ugyanakkor a megyei tanács továbbra is támogatta a szatmárnémeti Szent József Rehabilitációs Központunkat, ami szintén nagy segítség volt ebben a válsághelyzetben. Nagyon jó az együttműködésünk Sárközújlak Polgármesteri Hivatalával, ahol hosszú távú közös terveink vannak. De jó a viszony Erdődön is, ahol az önkormányzat az idei évben a házi betegápoló központunkat és az Integretto központunkat is támogatta. Nagykárolyban is a házi betegápoló központunk volt támogatva. A helyi önkormányzat képviselői megértéssel viszonyultak az idősklub megszüntetéséhez, és pozitívan fogadták az általunk felvázolt új elképzeléseket, ami nagyon nagy dolog ezekben az időkben.

― Szatmár megyében tizenhat szociális intézményt működtet a Caritas. Az intézményesített segítségnyújtás előny vagy inkább hátrány pandémia idején?


― Az intézményesített segítségnyújtás lehet áldás, de átok is. Ebben a periódusban mind a két oldalát megízlelte a szervezet. Áldás abból a szempontból, hogy van egy állandóság. Sok olyan ellátottunk van, aki csak bennünk bízik, aki csak minket tekint partnernek. Számunkra ez egy óriási felelősség — az, hogy ellássuk őket, nem csak azért, mert van egy szerződésünk velük erre vonatkozóan, hanem mert próbálunk egy pluszt belevinni a mindennapi ellátásba, ami azt jelenti, hogy érzelmileg, emberileg is próbálunk kapcsolódni ezekhez a sorsokhoz, és mindemellett megpróbáljuk a legprofesszionálisabb megoldásokat nyújtani a problémáikra. Ez az áldás része. Az átok része, hogy azok a szociális szolgáltatások, amelyekkel jelen vagyunk a megyében, mind-mind akkreditált szolgáltatások, ami azt jelenti, hogy komoly szűrőkön kell átmennünk ahhoz, hogy engedélyt kapjunk az ilyen jellegű szolgáltatások biztosítására. Vannak ún. minimális elvárások az állam részéről, amelyeket teljesítenünk kell, mint szakember, hely, felszereltség, anyagi vonzat, ami garantálja a hosszú távú ellátást a kedvezményezetteink számára. Ezt viszont fenntartani abban az időszakban, amikor mindent megtépázott a COVID, nagyon nehéz volt, és nagyon nehéz a továbbiakban is. Számunkra ez felelősséget is jelent, felelősséget vállalunk az ellátott irányába azzal, hogy nem szűnik meg számára ez a biztos pont, illetve ha oda jut a helyzet, hogy megszűnik, az a törvényes keretek között történik. Nem szeretjük úgy lezárni a dolgainkat, hogy azok befejezetlenül maradjanak, megpróbálunk mindenki számára megoldást találni.

 

― Az online oktatás hatékonysága az idei év egyik legvitatottabb témája volt. A Caritas szervezet gyermekközpontjait szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek látogatják. Mit mutat a tapasztalat, részt tudtak-e venni az online órákon, milyen segítséget igényeltek ezen a téren?


― Azokban az időszakokban, amikor a tanintézmények zárva tartottak, és az oktatás az online térben zajlott, központjainkban elsősorban arra törekedtünk, hogy a szinten tartást biztosítsuk. Azoknak a gyerekeknek, akiknek nincs rá lehetőségük, hogy az online oktatásban megfelelő körülmények között részt vegyenek, munkalapokat juttattunk el. A legszebb példa a túrterebesi központunk, amelyben az iskolai pedagógusok által elkészített lapokat a munkatársaink rendszeresen eljuttatták a gyermekekhez, segítettek a kitöltésben is, majd a lapok visszakerültek az iskolába.
Ugyanakkor azt sem tagadhatjuk, hogy ma már a leghátrányosabb helyzetű emberek is hozzáférnek egy telefonhoz, egy online felülethez. Azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek receptívek az újfajta oktatási módszerekre, számukra fontos volt, hogy legyenek ilyenfajta élményeik is. Ezért is történt meg az, hogy a Barátság Házában 6 gépet állítottunk össze, melyeket kamerával is elláttunk, megteremtve ezáltal a feltételeket ahhoz, hogy ha ideig-óráig is, de a gyerekek kapcsolatban maradjanak pedagógusaikkal, az iskolával. És szemmel láthatóan ez sikerült is. Több ellátottunk a mi központunkból vett részt az online oktatásban.
Érdekes helyzet, hogy az érvényben lévő standardok nem teszik lehetővé az online szolgáltatások finanszírozását, pedig nyilvánvaló, hogy ez lesz a jövőnek az egyik útvonala. De addig is, amíg lehetségessé válik ezeknek az online szolgáltatásoknak az akkreditálása, mi biztosítani fogjuk ezt a segítségnyújtást, hogy visszakapcsolhassuk a gyerekeket az iskolai életbe. Nem biztos, hogy sikerülni fog, nem biztos, hogy teljesen pozitív mérleggel fog ez menni, de meg kell adni nekik is az esélyt. Sőt, vannak olyanok is, akiket ez az oktatási forma jobban is motivál, mint a hagyományos frontális módszer. Valamilyen szinten kényelmesebb is, mert a mi központunk közelebb van, mint az iskola, van pedagógus, aki segít a feladat elvégzésében, lehet, hogy nagyobb segítséget kap a gyerek, mint otthon. Ebben vannak még kiaknázatlan lehetőségek. Szükség lenne persze konstansan emelni a gépek számát az intézményeinkben, aminek egy kicsit gátat szab a fizikai hely, mert a jelenleg érvényben lévő előírások limitálják a gyereklétszámot, adott négyzetméterszámon egyszerre csak 5 gyerekkel foglalkozhatunk, és éppen elég kihívás a pedagógusnak, hogy 5 különböző tanórán való részvételt felügyeljen, és háromóránként váltsa a teljes csoportot, életkor szerint is.

― Az ünnepek havában vagyunk, a világjárvány miatt viszont ezúttal nem a megszokott módon ünnepelünk. A Caritas számára tulajdonképpen az egész idei év az ünneplésről kellett volna hogy szóljon, hiszen fontos mérföldkőhöz, fennállásának 30. évfordulójához érkezett…


― Deák Bill Gyula dalszövege jut erről az eszembe: „Hatvan év, hatvan csapás”, a mi esetünkben: harminc év, harminc csapás — mert ezt kaptuk az idei jubileumi évünkben. Nem így képzeltük el a 2020-as évet. És nemcsak a Caritas jubileumáról van szó, hanem olyan alapintézményeink kerek évfordulójáról is, mint a Szent József Rehabilitációs Központ vagy a Don Bosco Nappali Központ. Szerény körülmények között, inkább jelképesen emlékeztünk meg fennállásunk 30. évfordulójáról. Bár nem mindennap 30 éves egy szervezet, én inkább már a jövőre koncentrálnék. Nem biztos, hogy a 31. év jobb lesz, de most már tudjuk értékelni a viszonylag nyugodtabb éveket.
Ami a téli ünnepek időszakát illeti, szerényebben ünnepeltünk. Nem volt annyi ajándékozás, nem volt annyira közvetlen hangulatú az ünnep. Nehéz úgy ünnepelni, hogy nincsenek bent a gyerekek, elmaradtak a hagyományos ünnepvárók is, amelyek minden alkalommal rengeteg közös élményt nyújtanak. Talán soha nem fordult elő, hogy ne lett volna külföldi vendégünk decemberben, de most az osztrák és németországi partnereinknél is olyan szigorú intézkedések vannak érvényben, amelyek nem teszik lehetővé az idelátogatásukat, a velünk együtt ünneplést. A járványhelyzet az ajándékcsomagok gyűjtését is nagymértékben megnehezítette, kevesebb gyűlt össze, és nehezebben jutott el hozzánk. Mivel kevesebb jött, ezért elsősorban azoknak az embereknek juttattunk csomagokat, akiknek tényleg ez jelenti a legtöbb támogatást, mint a házi beteggondozóink ápoltjai, akik mindenütt nagy örömmel fogadták a gondosan összeállított és tartalmas élelmiszercsomagokat.

― Bármilyen nehéz is volt a 2020-as év, itt állunk az új esztendő küszöbén. Mit kíván a közösségnek az új évben?


― Több toleranciát. Sokkal többet. Az emberek lassan nem hajlandók meghallgatni a másik véleményét, tiszteletben tartani azt, és ugyanakkor a másik ember megnyilvánulásait is — természetesen nem a destruktív jellegűekre gondolok. Az együttműködéshez nélkülözhetetlen a megértés. Toleranciára meg egy kis anyagi stabilitásra nagy szükség lenne 2021-ben.

Nastor Erika

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.