Bűntettnek nevezte egy szerdai Facebook-bejegyzésben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy az egészségügyi minisztérium felfüggesztette az állami kórházakban a halasztható beutalásokat és műtéteket.
A legutóbbi tájékoztatás óta rekordszámú, 15.037 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 77 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Hivatalos Közlönyben megjelent közös egészségügyi és tanügyminisztériumi rendelet előírásai alapján, a megyei vészhelyzeti bizottság október másodikai döntése értelmében ezen a héten minden szatmári oktatási intézmény jelenléti oktatással működik.
Három újabb áldozatot szedett a koronavírus-járvány Szatmár megyében, egy nap leforgása alatt pedig hivatalosan 100 személynek lett pozitív a koronavírustesztje — jelentette a prefektúra.
Országosan három szabad intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre a Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban - tájékoztatott hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A legutóbbi tájékoztatás óta 8292 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 32.000 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A koronavírus-világjárványt a félretájékoztatás járványa súlyosbította az elmúlt időszakban - jelentette ki Klaus Iohannis államelnök hétfőn, a fővárosi Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szervezett tanévnyitó ünnepségen.
Bukarestben hétfőre elérte a 9,64 ezreléket a koronavírussal fertőzöttek aránya az utóbbi 14 napra számítva - derül ki a fővárosi közegészségügyi igazgatóság honlapján közzétett adatokból.
A megye 65 területi-közigazgatási egységéből már csak négy község színtelen, azaz jelen pillanatban nem jegyeznek egyetlen fertőzöttet sem. A hátunk mögött hagyott héten 638 új esetet jegyeztek, 808-an meggyógyultak, és nagyon sokan, 34-en hunytak el.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat