Szatmárnémeti

Már csak négy település színtelen

2021.10.03 - 19:34
A megye 65 területi-közigazgatási egységéből már csak négy község színtelen, azaz jelen pillanatban nem jegyeznek egyetlen fertőzöttet sem. A hátunk mögött hagyott héten 638 új esetet jegyeztek, 808-an meggyógyultak, és nagyon sokan, 34-en hunytak el.

Mindössze négyre — Csomaköz, Kaplony, Mezőterem, Szilágypér — csökkent azon megyebeli települések száma, amelyek fertőzöttségi indexe 0, azaz per pillanat nem jegyeznek egyetlenegy koronavírusos esetet sem (vagy mert ezen az őszön nem is ütötte fel a fejét a vírus, vagy mert, mint Kaplony és Mezőterem esetében, a megbetegedettek meggyógyultak).

Összességében a járványhelyzet konstansan dübörög, az aktív fertőzöttek száma 1362, vagyis nem sokkal több, mint például egy héttel korábban, viszont a települések fertőzöttségi indexei is legalább ilyen „dübörgősen” változnak egyik napról a másikra, s míg vannak vidékek, övezetek, ahol a nagyon magas/magas indexekről folyamatos a csökkenés, a megye más részein ugyanilyen folyamatos és bakugrásos a növekedés. Szatmárnémeti fertőzöttségi indexe (a maga 627 jegyzett betegével) hajszálnyit csökkent, 5,29 ezrelékre, akárcsak Nagykárolyé (2,04 ezrelék és 49 jegyzett beteg), de tovább csökkent Szatmárhegy (6,11), Apa (4,39), Avasújfalu (4,3), Szamosdob (3,63) és Pusztadaróc (3,15) fertőzöttségi szintje is; 2,81 ezrelékre csökkent Mikoláé, 3,62-re Vámfalué, 2,78-ra Nagytarnáé.

Ugyanakkor tovább ugrott Lázári (5,31 az előző 5,15-ről), Szatmárudvari (5,78), Szopor (5,54) Remetemező (5,2), Erdőd (4,85), Halmi (4,59), Bogdánd (4,12), Szatmárpálfalva (3,97), Majtény (3,57) és Sárközújlak (kerek 3) indexe — és felkerült a listára az oltási toplistás Mezőfény (0,52), valamint Mezőpetri (1,57) és Csanálos (1,34) is.

Fekete hétvége: 11 elhunyt

Október 3-án a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében 16 343 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt is jelenti, hogy hétvégén 202 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül 64-nek lett ismét pozitív az eredménye — ugyanakkor a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak száma is nagyot ugrott, 14 812-re, vagyis nagyon sok, 299 páciensnek sikerült legyőznie a kórt. Sajnos azonban az elhunytak száma is nőtt, 481-re, a hétvégén 11-en vesztették életüket — egy 75, egy 64 és egy 62 éves női, valamint egy 75 és egy 69 éves férfi páciens a szatmári, két 87 és egy 85 éves női, valamint egy 80 és egy 79 éves férfi páciens a nagykárolyi, egy 82 éves női páciens pedig az avasfelsőfalui kórházban vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében, s a közlemény szerint valamennyien több krónikus betegségben is szenvedtek.

Ha nem is túl sokkal, de enyhén növekedett az intézményes egészségügyi ellátásra szorulók száma: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 62 fertőzöttet kezelnek, a szatmárnémeti tüdőkórházban 30, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 48, míg a Nagykárolyi Városi Kórházban 77 koronavírusos pácienst ápolnak — az intenzív terápiás ellátásra szorulók számával kapcsolatban csak részleges adatokat közöltek: 12 beteget a szatmárnémeti kórházban látnak el.

A hétvégén is változatlanul élénk volt az érdeklődés az immunizálás iránt: 48 óra leforgása alatt 1220-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát — közülük 669-en a harmadik dózist —, s ezzel a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint az oltáskampány keretében már 98 690 személyt immunizáltak a megyében.

Az elvégzett tesztek száma elérte a 163 353-at, vagyis az előző adatközlés óta 1553 mintát elemeztek (548 PCR- és 1005 gyorsteszt nyomán), és ezek 17%-a lett pozitív.

Házi vagy intézményes karanténban 839-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), házi elszigeteltségben pedig bő százzal kevesebben, 793-an (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik).

A megyebeli határátkelőknél is hétvégiesen nagyobb volt a mozgás, az elmúlt 48 órában 6045 utazó lépett a megye és az ország területére, és közülük 961 személynek kellett karanténba vonulnia.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.