Manapság alig találni megfelelő szakembert, bármit is tervez az ember – hallani lépten-nyomon. Talán szakorvoshoz is hamarabb bejutni, mint egy jó autószerelőhöz, kőműveshez vagy ácshoz.
Az országba eddig érkezett közel 34 ezer ukrajnai kiskorú közül 1140 jövő héttől romániai iskolákban tanul — számolt be szombati sajtótájékoztatóján a tanügyminiszter.
Február elején tetőzött a járvány ötödik hulláma, míg az elmúlt héten jelentősen visszaesett az újonnan diagnosztizált fertőzések száma, és ez a diákokat érintő statisztikákban is megmutatkozik.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter az elmúlt napokban több nyilatkozatában is beszámolt a 2022/2023-as tanév szerkezetével kapcsolatos elképzeléseiről, amelyek szerint egyrészt beiktatnának egy októberi vakációt, illetve visszavezetnék a februári szünetet, másrészt pedig módosulna a tanítási napok száma.
Hiába az óriási szakemberhiány, és bár évek óta tartó trend a szakiskolai osztályok arányának fokozatos emelése, a szatmári nyolcadikosok 73%-a még mindig elméleti líceumban szeretne továbbtanulni, és mindössze 27% lenne hajlandó szakmát tanulni.
Szűkre mért életében Csűry Bálint nem csak Népnyelvkutató Intézetet alapított, Szamosháti szótárat állított össze a 30 éven át gyalogosan feljárt falvakban összegyűjtött szavakból, bebizonyítva, hogy egy parasztember emberként is példát mutat számunkra.
A kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy a rendelkezésére álló tartalékalapból a 2021-2022-es tanév második félévében több mint 66 millió lejt különítsenek el a "Meleg étel" program megvalósítására 150 állami közoktatási intézményben.
A 2022/2023-as tanév szerkezetéről szóló minisztériumi javaslat mielőbbi kidolgozását és a társadalmi partnerekkel való megvitatását sürgeti a Tanulók Országos Tanácsa.
A januárban kezdődött iskolaigazgatói versenyvizsga első szakaszán, a portfólió átvizsgálásán mind a 82 megyénkbeli jelentkező túljutott, s készülhetnek a február 18-ai írásbeli vizsgára. Aki ezen is jól teljesít, továbbjut a márciusi szakaszra.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat