A közelmúltban robban be a köztudatba az a fajta „mesterséges intelligencia” amit az átlagembernek is van lehetősége kipróbálni és használni. Válaszolnak kérdésekre, összefoglalókat készítenek, de még kirándulásokat is meg tudnak tervezni. A felnőtteknek számos adminisztratív munkában segít, tud jegyzőkönyveket írni, formanyomtatványokat lehet kitölteni, stb.
Ezek mögött tulajdonképpen nincs kreatív gondolkodó algoritmus, hanem sokkal inkább adaptív szöveggenerátorok, ami a feltett kérdésre egy adott adatbázist felhasználva, szövegezni tud egy választ.

Kell-e félni, hogy a diákok majd ezzel oldják meg és készítik el a házi feladatukat? Mit kezdhet ezzel egy tanár, egy oktatási rendszer? 

• Az oktatási rendszer számos olyan változáson ment már át, amit a technika indukált, és ami arra késztette a rendszert, hogy változtasson. Így volt ez az internet megjelenésével, majd később a világjárvány korában az online oktatással is! Minden válságban benne van a fejlődés és megújulás lehetősége. 

• Ahogyan a könyvek, enciklopédiák és interneten kereshető adatbázisok devalválták a lexikális tudást, úgy került az iskola központjába a készség és használható tudás (ami egy minőségi ugrást jelentett az iskolának és a tanulónak is). A szöveggenerátorok újabb kihívás elő állítják a tanárokat, mert azokat a feladatokat, ahol a diákoktól rövid összefoglalókat, jegyzeteket kérünk már nem lehet megmondani, hogy ki is írta.

1. Fogadjuk el azt az alapvetést, hogy a házi feladatot fejlesztő szándékkal kapja a diák. Ha a feladatoknak az volt a célja, hogy kialakítson és gyakoroltasson egy készséget (pl. a kreatív gondolkodást, vagy szövegalkotást), akkor ezeket nem otthon, hanem az osztályteremben kell begyakorolni. Ehhez „helyet kell biztosítani” a túlzsúfolt rendszerben. Értsük úgy, hogy az órát nem arra kell használni, hogy új ismeretet átadjunk, amit otthon gyakorol, hanem az elsajátítás is az osztályteremben kell megtörténjen. Ebben az olvasatban nem lesz szükség már házira, cserébe a tanár személyesen követheti a diákok kialakuló készségeit.

2. A tanár továbbra is ad házit (mint egy lehetőség a fejlődésre), de az órai feladatokkal leméri, hogy hol tart a diák a készségek elsajátításában. A házi nem válhat a szülők és tanárok ámításának eszközévé. Ez igaz abban az olvasatban is, hogy a diákok eddig is elküldhették egymásnak a házi feladat megoldását, így elkészíthették azt anélkül, hogy értették volna miről szól. A tanóra ebben az olvasatban a formatív és szummatív értékelés helye, ahol a kapott visszajelzések után, a diák és szülő változtat, ha kell a tanulási hozzáállásán, és a házit mégis maga készíti el, látva, hogy nem kap jobb jegyet attól, hogy csal!

3. A holland oktatási rendszerben az első 5 – 6 tanulási évet azzal töltik, hogy a diákot érdekelté tegyék a saját tanulásában és felelősséget érezzen iránta! Értse és tudja, hogy a tanulás és az iskolai munka a saját hosszútávú érdekeit szolgálja, így nincs értelme annak a munkának, amit nem ő végez! Ezt kellene a mi diákjaink és családjaik is megtanulják!

4. Az előző technikai váltásokból tudjuk: nem az a jó, hogy kiszorítjuk, tiltjuk vagy büntetjük az új technika használatát! Tanárként be kell vinni az órára, tanítani kell, hogy mit tud, és hogy mire lehet használni. Ahogyan számos munkahelyen használható, az iskola is erre kell felkészítsen. Tisztában kell legyenek azzal az etikai kérdéssel, hogy ha egy szellemi terméket, ami nem az enyém (pl. AI által készített házi, de a könyvből vagy máshonnan kimásolt szöveg is ugyanide tartozik) úgy adom be, mintha én készítettem volna, az szellemi termék eltulajdonításának számít. Tehát meg kell tanítani a helyén kezelni a technológiát.

• Összefoglalva, úgy kell a „mesterséges intelligenciához” viszonyulni, hogy az oktatási rendszert ne degradálja és ne lefelé húzza, hanem minőségileg jobbá tegyük, mint ahogy a technikai újításnak is az a célja, hogy jobbá tegyék az emberek hétköznapi életét! Ha sikerül megértenie a diáknak, hogy a munka a fejlődés része, a tanár kialakít egy ezt támogató értékelési rendszert, és a család/társadalom támogatja ebben az iskolát, akkor nincs miért félnie a tanárnak és az iskolának. 

• Ha nem tudunk változtatni, és ugyanazokat a feladatokat kérjük ugyanolyan értékelési rendszerben, akkor egy olyan buborékban fogunk élni, ahol nem fogjuk látni a diákok valódi képességét, ahol a diák maga sem fejlődik, de a zárt helyi vizsgák mindig mindenkit le fognak húzni a valóságba!

Dr. Frigy Szabolcs

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!