Még május végén született az a rendelet, mely szerint a koronavírus-járvány elleni hatékonyabb fellépés érdekében a gyógyszerészeket is felhatalmazták arra, hogy diagnosztikai célú teszteket végezzenek. A gyógyszerészek bevonásának jogi akadályait már a március végi kormányülésen elhárították sürgősségi rendelettel, a részletes szabályozást pedig az akkori egészségügyi miniszter, Ioana Mihăilă május végén kibocsátott rendelete tartalmazta, amely a Hivatalos Közlönyben is megjelent.
Az intézkedést azzal a céllal hozták, hogy csökkentsék a rejtőzködő fertőzöttek számát, ugyanis a kéthetes elkülönítést elkerülendő sokan nem jelentik be a hatóságoknak, ha pozitív eredményt mutat az otthon elvégzett koronavírus-gyorstesztjük, míg a gyógyszertárakban végzendő tesztek eredménye bekerül az országos nyilvántartásba. A patikákat nem kötelezték arra, hogy részt vegyenek a tesztelésben, hanem csak felhatalmazták őket arra, hogy szerepet vállaljanak ebben. Nos, a Szatmár megyei patikák ebben nem kívántak részt venni: az Egészségügyi Minisztérium által csütörtökön kiadott lista alapján egyetlen szatmári gyógyszertárban sem végeznek gyorstesztet a gyógyszerészek.
Andrei Baciu, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára és az országos oltási kampányt koordináló bizottság alelnökének tájékoztatása szerint nem csak Szatmárban, más megyékben sem volt túl népszerű a gyógyszerészeti magánvállalkozások körében a tevékenység kiszélesítése a teszteléssel, a kampányhoz ugyanis csak 19 megyéből csatlakoztak gyógyszertárak. Jelenleg Románia-szerte 106 patikában végeznek antigéngyorstesztet a patikusok, a legtöbb ezek közül Prahova (19 gyógyszertár), Kolozs (13 gyógyszertár), Konstanca (10 gyógyszertár) és Iaşi (10 gyógyszertár) megyében, valamint a fővárosban (12 gyógyszertár) van.
Az Egészségügyi Minisztérium a gyorstesztelést végző patikák számára ingyenesen biztosítja ezeket, a megyei közegészségügyi igazgatóságokon keresztül, a gyógyszertárak azonban felszámolhatnak ezért a szolgáltatásért egy bizonyos összeget.
A gyorstesztet elvégző patikák listáját egyébként a következő linken találják az érdeklődők: https://is.gd/OwGD2A.
Bumbuluţ Krisztina