A járványügyi enyhítéseknek köszönhetően három hónapon át tartó kényszerszünet után visszatérhettek a sportolni vágyók az edzőtermekbe. A várva várt visszatérésről és arról is kérdeztük az aktív életmód híveit, hogyan érintette őket az edzőtermek zárva tartása.
Felhívással fordultak a romániai családorvosok a járóbeteg-rendelők szakorvosaihoz és a kórházakhoz: azt kérik, ne tegyék ki felesleges köröknek a pácienseket a küldőpapírokért, hiszen a hatályos törvények értelmében ezekre októberig nincs szükség.
Június 21-én már 73-ra emelkedett Szatmár megyében a hivatalosan nyilvántartott, igazoltan koronavírus-fertőzött személyek száma — derült ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúünnepe a papság és a hívek újra együtt ünneplésének felszabadult örömében telt. A székesegyház előtti téren mutatták be a Jézus Szíve-búcsú hagyományos „nagymiséjét”, melyet Schönberger Jenő püspök celebrált.
Több mint három hónapos kényszerszünet után hétfőtől megnyílik a megyei könyvtár; azok is beléphetnek az intézménybe, akik kölcsönözni szeretnének, és az olvasótermet is lehet használni.
Az utasok húsz éve várják, a városvezetés hat éve — még az előző polgármesteri mandátumban — ígérte meg először konkrétan, hogy felújítja Szatmárnémetiben a Biki téri buszmegállót, mostanáig kellett erre várni.
Június tizenhetedikén tette közé a jászvásári városvezetés, hogy hogyan képzeli el a szükségállapoti intézkedésektől sújtott ottani vállalkozások segítését, a moldvai város Restart programja kísértetiesen hasonlít a szatmárnémetire.
Kerek három hónapon át tartó tiltás után vasárnaptól végre visszatérhetnek a hívek a templomokba, az egészségügyi és a belügyminisztérium rendelete alapján az előírt szabályok betartásával lehet istentiszteleteket, miséket és liturgiákat tartani.
Két óvoda és egy középiskola felújítási munkálatai kezdődtek el az elmúlt napokban, pályázati pénzt nyert a szatmárnémeti városvezetés, több millió lejt költ oktatásfejlesztésre.
Az utolsó előtti közúti felüljáró építésén dolgoznak a szatmárnémeti körgyűrű építői. A Lázári úti lesz az utolsó, amelyik készen lesz, mert egy villanyoszlop még mindig rossz helyen van.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat