Szatmárnémeti

Bemutatták Csanálos község monográfiáját

2021.03.22 - 08:25
A szatmárnémeti Svábházban bemutatták tegnap a Mellau József által összeállított és szerkesztett, Csanálos múltját és jelenét bemutató monográfiát. A kötethez a szerzőnél lehet hozzájutni.

A könyvbemutatón Johann Leitner, a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei elnöke méltatta Mellau József eddigi munkásságát, aki több mandátumban volt Csanálos község polgármestere.

Mellau József elmondta, hogy Csanálos egy olyan település, mely kiállta az évszázadok megpróbáltatásait. A település történetének megismerése a ma élők számára azért fontos, hogy kellő tisztelet ébredjen bennük őseik munkája, szenvedése és küzdelme iránt. A monográfia közel egy évig készült. A falu történelmének néhány részlete neves kutatók írásaiban homályosan van bemutatva, esetenként téves adatokat közölnek. Mellau ismeri a település korábbi és jelenkori történelmét, munkája során hivatkozott a forrásként használt adatok eredetére, felhasználva az írott vagy elbeszélt történeteket. A ma élő csanálosi svábok büszkék az elődeikre, azok szokásaira, munkaszeretetükre, hitükre, ami mindenkor erőt adott számukra. Mellau reméli, hogy a kötet minden lakosban és a településről elszármazottakban erősíti a szülőföldhöz való ragaszkodást és tiszteletet.

hirek/2021/marcius/21/csanalos2.jpg

A kötetet Császár Adalbert, a kiadvány lektora mutatta be. Kiemelte, hogy a kiadvány megfelel a monográfia szabályainak, a tudományos kiadványok műfajába sorolható. A kötet legnagyobb része a település történetét írja le, s közben kitér a szociológiai és földrajzi adottságoknak a leírására. A kötet tizenhárom fejezetre van osztva, egy bevezetővel kezdődik, és egy utószó zárja. A svábok betelepítése 1712-ben kezdődött, az első sváb település Csanálos volt. Mellau leírja, hogy milyen helyi szokások alakultak ki a településen, mi az, ami ezekből mindmáig megmaradt, és mit kell tenni ezek megőrzéséért. A csanálosiak feljavították a termőföldet, ma is az egyik legjobb termőföld található ezen a vidéken. Kitér a közösségi élet kialakulására, a középületekre, a neves személyiségekre, leírja a két világháború és a deportálás okozta nehézségeket, valamit az 1989-es változások utáni időszakot.

A csanálosi svábok közel háromszázhúsz éves történetének a kutatása nem ért véget. Iosef Hölczli, a Német Demokrata Fórum regionális elnöke bejelentette, hogy még ebben az évben elkészül Szatmár megye valamennyi sváb településének a monográfiája.

Elek György

A szerző felvételei

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Csanálos: sárga homokon karakteres borok

Több mint félszáz mintával vettek részt helybéli borászok a szombati csanálosi borversenyen, a zsűri több pozitívumot is tapasztalt. A gyenge talaj jó borokat hozott, évről évre fejlődnek a borosgazdák.
Szatmár megye

Nagylaknál egy, Peténél másfél óra a várakozási idő

Hosszú autósorok kígyóznak pénteken a nagylaki határátkelőhelyek kilépési oldalán, ahol legalább egyórás a várakozási idő. A petei határátkelőnél még ennél is többet kell várni, itt legkevesebb másfél órát kell várni, de bedugult a csanálosi határ is, ahol egy órás ácsorgásra kell készülni.