Szatmárnémeti

Taxist is, rendőrt is megtámadott

2021.03.21 - 16:09

Szombaton éjszaka, pár perccel éjfél után a 112-es egységes segélyhívón kért azonnali segítséget egy szatmárnémeti taxisofőr a Lucian Blaga sugárútról, mert illuminált utasa bántalmazta — mint kiderült, a taxis arra kérte utasait, hogy tegyék fel az orrot-szájat eltakaró maszkot, a két férfi azonban erre nem volt hajlandó, sőt, a részegebbik agresszív támadásba lendült.

A riasztás helyszínére percek alatt kiérkezett a rendőr-helyi rendőr páros járőregység — ez azonban csak olaj volt a tűzre, vagyis inkább az alkoholra, a 32 éves részeg férfi ugyanis még agresszívabb támadásba lendült, nekiugrott a járőröknek, szidalmazta és megütötte őket, egyikőjük egyenruháját el is szakította. A vad megnyilvánulás mulatozótársát is meglepte, de ő sem tudta lecsillapítani, ezért a hivatásos rendőr kénytelen volt elővenni szolgálati fegyverét (használnia szerencsére nem kellett), s csak így sikerült megbilincselni és rendőrautóba ültetni a hőbörgőt — akit aztán kihallgatását követően még 24 órára sem állítottak elő, mindössze hatóság elleni erőszak vádjával indítottak eljárást ellene.

Az eset, s még inkább az enyhe büntetés miatti elégedetlenségének közleményben adott hangot az Europol Rendőrszakszervezet — mint írják, gyakran fordul elő, hogy a legbanálisabb konfliktus pillanatok alatt olyan helyzetté fajul, ami veszélyezteti a rendőrök testi épségét, vagy akár életét is. „Sajnos a támadóval szemben — bár bűnvádi eljárást indítottak ellene — nem foganatosítottak semmiféle, úgynevezett megelőző intézkedést, kihallgatását követően szabadon távozhatott a rendőrség székhelyéről, mint a legtöbb hasonló esetben, és ez nagyon nincs rendjén így” — fogalmaznak. SZFÚ

Fotó: Román Rendőrség

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Helyi rendőrökre van szükség Szatmárnémetiben

Nagyon alacsony a létszám, sokan mennek ezen az őszön nyugdíjba.
Szatmárnémeti

Nincs fegyelem a közlekedésben

Továbbra is vannak olyan autósok, akikből teljesen kihalt a szabálykövetési ösztön.
Belföld

Szatmári jogosítvánnyal „mókolt” a máramarosi közlekedésrendészet parancsnoka?

Előállították a máramarosi közlekedésrendészet ideiglenes parancsnokát, informatikai csalás és hatalommal való visszaélés vádjával.