A szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskolában is a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett, az évnyitó ünnepség mellőzésével kezdődött el az új tanév.
A Nemzeti Összetartozás Évének jegyében, az Iskola Alapítvány szervezésében, a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával a hegedűművész szeptember 19-én, este 8 órától a 25 Octombrie téren (új központban) a Szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia Zenekarával közösen lép színpadra.
Szimbolikus településen, Zajtán vehette át Muzsnay Árpád a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Kölcsey Ferenc-díját, a „visszatért” település emlékzászlóját pedig nm. és ft. Schönberger Jenő megyéspüspök áldotta meg a megyenapi ünnepség keretében.
Az idei évben minden eddiginél nagyobb izgalommal, aggodalmakkal, rengeteg megválaszolatlan kérdéssel startolt el az új tanév. A félelmeket azonban oldotta a viszontlátás tiszta öröme és a tudat: ha vigyázunk magunkra és egymásra, minden rendben lesz.
Szatmár megyében szeptember 14-én 438 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak hivatalosan nyilván, ami azt jelenti, hogy a hétvége napjaiban 20 új esetet jegyeztek — derült ki a közegészségügyi igazgatóság közleményéből.
A tanév teljes bizonytalanságban indul, a pedagógusok és a szülők számára fejtörést okoz a világjárvány miatt meghozott intézkedések betartása, miközben a legtöbb gyerek nagyon várja, hogy visszamenjen az iskolába, óvodába, és találkozhasson a társaival.
Az elmúlt 4 évben az egyik legfontosabb célkitűzésünk volt a közbiztonság fejlesztése. Emlékezzünk csak vissza: az egykori Viktória szálló épületében évek óta bűnözők és prostituáltak tanyáztak. Mi meghoztuk azokat a döntéseket, amelyeket a régi városvezetés nem mert meghozni, vagy nem egyszerűen állt érdekében.
A balesetet követően a szatmárnémeti Tarr Beton vállalkozás, ahol a 34 éves munkás, B. Öcsi dolgozott, adománygyűjtő akciót indított a megözvegyült feleség és két gyermekének a támogatásáért.
Az ország 5 különböző városából érkeztek a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai, önkéntesei, hogy a Fókusz képzési program keretében a keresztény szociális doktrínát tanulmányozzák Szatmáron.
Az afrikai sertéspestis megfékezésére hozott intézkedésekkel kapcsolatban fordult kérdésekkel írásban Nechita-Adrian Oros mezőgazdasági miniszterhez Magyar Lóránd Szatmár megyei parlamenti képviselő, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának a tagja.
A szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskolában szigorú szabályok betartásával hatszázötvenegy tanuló kezdi el az új tanévet. Negyvenhat előkészítő osztályos vette át csütörtökön a Rákóczi Szövetség által adományozott iskolatáskát az iskola udvarán.
A járványhelyzet miatt előírt védekezési szabályoknak megfelelően, színvonalas műsorterv alapján veszi kezdetét a zenei évad, valamint a Szatmári Zenei Napok rendezvénysorozat.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat