Szatmárnémeti

Finomhangolgat a Transurban

2021.05.19 - 11:00

Múlt hét végén és ezen a héten pár napot megint tesztelgetik új időpontban az 5-ös vonalon közlekedő menetrendet, fél nyolc előtti időpontban tettek járatba itt egy buszt, hogy lássák, van-e rá igény az utasok és elsősorban a diákok részéről. Ezen a héten újra jár ez a próbajárat, amelyik a daróci úti farmoktól jár egészen a Cloşca úti Iohann Ettinger líceumig közlekedik.

Mi a valós igény?

Ionuţ Bujor Transurban-igazgató lapunknak elmondta, hogy az érintett útvonalon, a város szélén lévő végállomás közelében lakók kérték, hogy legyen egy busz, amivel iskolába tudnak járni a gyerekek, emiatt indították el a próbajáratot. Úgy tudjuk, egyelőre nem érte el a kiszemelt célt a járat, mert nincs meg az „életben tartásához” szükséges 15–20 fős utaslétszám, de a próbajáratozást folytatják, mert tisztában vannak vele, hogy időre van szükség, míg a valós igényre fény derül. A reggeli iskolába járást elősegítő járatokra tudnak ilyenkor alapozni, mutatott rá Bujor, mert a nyolcra járás fix időpontnak számít az oktatásban, míg az iskolai órákkal eltérő időpontokban végeznek a tanulók.

Menetrend és útvonalak

Városházi kérés nyomán zajlanak az utóbbi években az ilyen járat-finomhangolások, nyilatkozta lapunknak az ügyben Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, akit amiatt kérdeztünk meg ebben a témában, hogy vannak-e még hasonló kezdeményezései a Transurbannak. A polgármester elmondta, hogy tényleg azt szeretnék elérni, hogy minél többen buszozzanak a városban, amihez nem elég, ha új meg új buszokat vesznek, a menetrenddel és az útvonalakkal is elő kell segíteni, hogy az emberek a tömegközlekedést használják a saját kocsi helyett. A Transurban nem csak az 5-ös busz vonalán, hanem mindegyiken és folyamatosan próbál jobbítani a menetrenden. Az iskolába járás az egyik legnagyobb forgalmi dugót okozó jelenség a városban, mutatott rá Kereskényi, köztudott, hogy reggel nyolckor és délben meg kora délután a legnagyobb a tumultus az utakon, ezért erre kell a leginkább összpontosítani. Minden bizonnyal sokan vannak olyanok, akik akkor sem mondanának le az autóról, ha percenként járnának a buszok, de ha csak az autósok felét sikerülne meggyőzni, hogy járjanak busszal, máris kellemesebbek lennének a hétköznapok a városban.

Buszok a dugóban

A jobb közlekedés és az utasbarátabb menetrend egyébként a Transurbannak is érdeke, és nem csak a jegybevételek miatt, hanem mert a sofőrök is megsínylik a dugót. A csúcsidőben nem tudják tartani a menetrendet, rendszeres a késés a megállókból, amikor nagy a forgalom; viszont nem tudják ehhez szabni a menetidőt, mert akkor meg normális forgalmi viszonyok között hamarabb érnének a megállókba.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Busz koccantott Passatot — szűk a Sugárút

Megtudtuk, hogy mi volt az oka a csütörtök déli, Sugárúti buszos incidensnek.