Változatlanul 25 azon Szatmár megyei területi-közigazgatási egységek (városok, községek) száma, ahol a fertőzöttségi index meghaladja a vízválasztó 3 ezreléket, vagyis vörös forgatókönyv és annak korlátozásai vannak érvényben, viszont folyamatos a mozgás ezen tartományon belül — a zászlóvivő továbbra is Szatmárhegy, már 7,9 ezrelékkel és 31 hivatalosan nyilvántartott fertőzöttel.
Szeptember végén van az európai együttműködés napja. Ennek apropóján tartottak tegnap szemináriumot Szatmárnémetiben, az ukrán-román, közösen vezetett projektekről volt szó.
Egyebet nem, mint Szatmárnémeti emblémáját, kék-vörös keretet és a város nevét három nyelven tartalmazza a megyeszékhely zászlója, mégis vita kerekedett miatta a tegnapi tanácsülésen.
A koronavírus-fertőzést kimutató antigéngyorstesztek beszerezhetők a Szatmár megyei patikákból is, a tesztek helyben való elvégzésére viszont egyetlen gyógyszertár sem kért engedélyt.
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé tevő pályázat nyílt meg hétfőn — jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Budapesten.
Látványos fázisához érkezett a szatmárnémeti harmadik híd: óriási darumonstrummal rakják a helyükre a hosszanti betongerendákat, van még esély látni, hogyan zajlik ez a ritkán látható munka.
A képlékeny helyi és nemzetközi egészségügyi állapotok ellenére zajlik a kereskedelmi kamara és a kisiparos-kamara közös projektje, amelyik a román-magyar munkaerő-áramlást szorgalmazza.
Ígéretéhez híven keddenként folytatja a fogadóórák sorozatát Altfatter Tamás prefektus, akit ezúttal is tulajdonjogi problémákkal kerestek meg a megyénkbeli lakosok.
A kivitelező az ütemtervnek megfelelően halad a Szatmárnémeti Református Gimnázium felújítási és átépítési munkálataival. A megújult B épületszárnyat átadták, és az iskola diákjai és pedagógusai már be is lakták. Az új épületrész is rövidesen megépül.
A Szatmári Friss Újság Beszélgetések testről és lélekről sorozatának legutóbbi témája az emberi viselkedés volt. A szatmárnémeti Mézes Házban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a témában jártas és illetékes szakemberek mondták el véleményüket.
A járvány miatt az idei tanév is rendhagyó, elég sok osztályban, óvodai csoportban üti fel fejét a koronavírus-fertőzés, mely plusz terhet ró az oktatási intézményekre és a DSP-re is.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat