(Folytatás az SZFÚ szeptember 28-i számából)

A beszélgetésen részt vettek: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi oktató, dr. Tallian Cristian pszichiáter, Román János római katolikus lelkipásztor, dr. Király Lajos pasztorálpszichológus, református lelkipásztor, dr. Kurtinecz Melinda kardiológus főorvos és Bálint Kati pszichológus. A beszélgetést moderálta: Elek György.
Király Lajos a szeretet és a tisztelet közötti különbségről beszélt. Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért van a Tízparancsolatban, hogy „Tiszteld atyádat és anyádat…”, miért nem szeresd… A szeretet nem egy véges érzés. Van úgy, hogy a gyerek nem szereti már a szüleit, mert öt éve forgatja az ágyban, terhet jelentenek számára, de tiszteli őket. 
Román János három témát említett. Az első a gyerekkor kérdése. Hét évig foglalkozott hitoktatással. Az egyik év januárjában, a téli vakáció utáni első napon megkérdezte a gyerekeket, hogy kinek mi tetszett legjobban a karácsonyi ünnepek alatt. Egy kislány azonnal jelentkezett, és azt mondta: „Pap bácsi, én voltam a legboldogabb, mert fél órát ülhettem apuci ölében.” Román János azóta sem felejti el ezt a történetet, mert azt várta, hogy a kislány arról fog beszélni, hogy milyen tárgyi ajándékot kapott. A lelkipásztor hiszi azt, hogy ha egy fejlődési folyamatban megvan a kölcsönös jelenlét és a tisztelet szülő és gyerek között, akkor ott lehet számítani pozitív eredményekre. A másik téma egy számára sokkoló élmény, Philip Zimbardo Lucifer-hatás című könyve, mely arról szól, hogyan és miért válnak a jó emberek gonosszá. 

(A Lucifer-hatás végképp megváltoztatja, mit gondolunk, miért viselkedünk úgy, ahogy viselkedünk — és miképp képes az ember a gonoszra. Korunk könyve, sokrétű, klasszikus alkotás, amely mesterien vegyíti az érzékeny személyes vizsgálódást, a briliáns szociálpszichológiai elemzést és az etikus magatartás iránti elkötelezettségét. Mitől lesznek a jó emberek egyszerre végtelenül kegyetlenné? Hogyan lehetséges, hogy bizonyos körülmények között teljesen normális emberek megkínoznak más, teljesen normális embereket? Mitől válnak teljesen hétköznapi, normális emberek váratlanul kegyetlenné? Hogyan fordulhat elő, hogy bizonyos körülmények között teljesen normális, hétköznapi emberek megkínozzák, akár meg is ölik a nekik mit sem ártó, teljesen hétköznapi embertársaikat? A legtöbben azt mondanánk, velem ez nem történhet meg, én soha nem ártanék senkinek. Zimbardo professzor a történelemből, saját úttörő kutatásaiból vett példák hosszú során keresztül bebizonyítja, hogy a helyzeti erőviszonyok és a csoportdinamika hatására miként változhatnak addig tisztességes, feddhetetlen nők és férfiak szörnyeteggé.)

Román János elmondta, hogy elképed azon, milyen hatással van a környezet az emberre: vagy úgy, hogy otthon maradva a megváltozott külső hatásokra cselekszünk, vagy úgy, hogy az otthont elhagyva, az új környezet hatására. Éppen ezért meggyőződése, hogy sokkal többet kellene foglalkozni a külső körülményekkel és a külső törvényszerűségekkel és ezek dinamikájával, mint magával az emberrel. Az emberben rendkívül sok hajlam rejlik, olyan is, amire nem is gondolunk. Vannak bennünk törvényszerűségek, a tapasztalat azonban azt igazolja, hogy hajlamosak vagyunk feladni azokat. Vannak gyökereink, de azokat gyorsan ki tudjuk vágni, átültetjük magunkat egy másik zónába, és ugyanúgy élünk, mint más. A harmadik dolog, amit Román János megemlített, egy kongresszus élményeihez kötődik. Rómában összehívták a morális teológusokat, olyanokat, akik egy pápai akadémiának a tagjai. A jövő kihívása volt a téma etikai szempontból, azaz az, hogyan viszonyul majd az emberiség, és hogyan kell egyházilag feldolgozni, amit majd a bionika hoz a társadalomban. 

A bionika (ami a szakirodalomban biomimikri, biomimetika vagy biomimézis néven is ismert) olyan új, több szaktudományt átfogó tudományág, amelynek célja az élő természetben kifejlődött megoldások átültetése a műszaki gyakorlatba, abból a megfontolásból is kiindulva, hogy a természetben fennálló természetes kiválasztódás az optimális megoldásokat jelenti egy-egy problémára. A biomimikri vagy biomimetika kifejezést inkább a műszaki tudományokban használják, hogy megkülönböztessék a bionikától, ami inkább az orvosi szaknyelvben terjedt el. A bionika művelésében természettudósok, mérnökök és más tudományágak képviselői (pl. építészek, formatervezők) is együttműködnek. 

Román János elmondta, hogy olyan fejlett a technika, hogy ha valaki elveszíti a kezét, lábát, azt tudják helyettesíteni egy tökéletes és jól működő végtaggal. Annyira profik lesznek a végtagok 2050-re, hogy normális emberek, akik a saját végtagokkal rendelkeznek, hajlandók lesznek és kérni fogják, hogy bizonyos végtagjuk vagy bármilyen szervük helyettesítve legyen mesterségesen elkészített szervekkel. Rómában már végeznek ilyen jellegű műtéteket. Az előttünk álló húsz-harminc év technikai szempontból olyan változásokat fog hozni, amik most hihetetlennek tűnnek. Most csak a pszichével dolgozik a technika. Befolyásolja a karakterünket, az időnket, de amikor a testünket, a testünknek a fizikai működését is befolyásolja majd, az beláthatatlan következményekkel fog járni. Annak a függvényében fog majd alakulni az emberiség, hogy most milyen döntéseket hozunk, és hogyan tekintünk a jövőre, és hogyan ismerjük meg a környezetünket. Még beszélünk a személyiségről, de az embereket le fogják korlátozni teljesítménykoncentrált egyedekre. 
Frigy Szabolcs Román János hozzászólását Yuval Noah Harari Homo Deus című könyvére hivatkozva egészítette ki.

Legyőztük a pusztító éhínséget. Megfékeztük a gyilkos járványokat. Véget vetettünk az öldöklő háborúknak. De mihez kezdjünk ezek után? Kíséreljük meg legyőzni az öregedést? Próbáljuk meg kicselezni a halált? Tegyük az embert istenné? A világhírű jeruzsálemi egyetemi tanár, Yuval Noah Harari elgondolkodtatón és világosan vázolja fel az emberiség lehetséges jövőit, és hogy miként válhat a Homo sapiens Homo deusszá.

Harari egy másik könyve a Huszonegy mese a huszonegyedik századról.

Lényegtelen információkkal elárasztott világunkban a tisztánlátás hatalom. Vajon értjük még egyáltalán a világot, amelyet alkottunk? Tudjuk, mi történik körülöttünk, melyek a jelen legnagyobb kihívásai és döntései? Tudjuk, hogy mire tanítsuk a gyerekeinket?
Ez a könyv nem történelmi narratívának, hanem válogatott leckék gyűjteményének készült. Ám ezek a leckék sem szolgálnak egyszerű válaszokkal. Céljuk, hogy további gondolkodásra késztessenek, és segítsenek az olvasónak részt venni korunk fontos párbeszédeiben.
Mit tehetünk a járványszerűen terjedő álhírek ellen? Miért van válságban a liberális demokrácia? Isten visszatért? Új világháború közeleg? Melyik civilizáció uralja a világot? A Nyugat? Kína? Az iszlám? Nyitva hagyja-e a kapuit Európa a bevándorlók előtt? Meg tudja-e oldani a nacionalizmus az egyenlőtlenség és a klímaváltozás problémáit? Mihez kezdjünk a terrorizmussal?

Harari ebben a könyvben a jelenre és az emberi társadalmak közvetlen jövőjére koncentrál. Megvizsgálja a világ társadalmait leginkább formáló és a bolygónk jövőjét legnagyobb valószínűséggel befolyásoló erőket.
Egyes részek a technológiára, mások a politikára, a vallásra vagy a művészetre összpontosítanak. Bizonyos fejezetek az emberi bölcsességet ünneplik, mások az emberi ostobaság sorsdöntő szerepét helyezik előtérbe. Mindezen témákon azonban ugyanaz az egy kérdés ível át: mi történik ma a világban, és mi ezeknek az eseményeknek a mélyebb értelme? 
Frigy Szabolcs hangsúlyozta, hogy Harari összegyűjti az orvoslásnak a jelenlegi etikai kihívásait. Nagyon fontos gondolata, hogy technikailag már régen előrehaladtunk, most várjuk, hogy etikailag mit kezdjünk ezekkel a kérdésekkel. A huszonegyedik század a társadalomtudományok százada kell hogy legyen. A huszadik században a biológia és a fizika jól működött úgy, hogy a fejlődését nem követtük teológiailag, filozófiai és pszichológiai megközelítésből. Emiatt nagyon fontos, hogy új, hatékony viselkedésszabályozó rendszerek alakuljanak ki. Ma azt éljük meg, hogy a család és a vallás egyre kevésbé viselkedik, működik szabályozó rendszerként. Előáll egy olyan állapot, hogy nem tudjuk, kire figyeljünk. Emiatt éljük meg ezt a celebkultúrát, amiben egy mikroközösségnek is nagyon könnyen lehet példaképet generálni. A huszonegyedik században egy iszonyatosan nagy kihívás lesz, hogy mindezekkel a problémákkal együtt társadalmilag milyen viselkedésszabályozó rendszer alakul ki. Hogy milyen társadalmi diszkurzusokként jön létre a viselkedésszabályozó rendszer, az még ismeretlen. 
Román János elmondta, hogy csak attól fél — és ez az egyik legnagyobb probléma tekintély szempontjából —, hogy keresztény emberként azt mondjuk, vannak isteni törvények, vannak a természeti törvények és vannak a konvenciók (társadalmi szokás, udvariassági szabály; a közösségi együttélésben, érintkezésben meglévő forma, íratlan közmegegyezés, általánosan kötelezőnek elfogadott szabály), melyeket betartunk. Bármikor jöhet valaki, aki szabad emberként azt mondja, hogy ő nem hisz Istenben. Azt is lehet mondani, hogy a természeti törvényeket sem kell betartani. Törvényhozók és törvények mégis kellenek. Ha Isten és a természet nem törvényhozó, akkor ki lesz az? ÉN — mondja valaki. És mindenki csinálja azt, amit ÉN mondok. Vagy azt, amit egy szűkebb kör akar. Ha jól belegondolunk, arra következtethetünk, hogy már rég ezt az utat járjuk. Mindazt, ami eddig mindenki által elfogadott konvenció volt vagy lett, fokozatosan figyelmen kívül hagyjuk. 
Király Lajos kitért a paraszociális kapcsolatokra.

A tömegkommunikációs eszközök használata szorosan összefonódott a populáris, bulvártartalmak előnyben részesítésével, a média szórakoztató funkciója megerősödött a közszolgálatival szemben. A média terméke a sztár, a populáris kultúra főszereplője. A sztárok iránti rajongás hátterében a közvetlen emberi kapcsolatok kiüresedése, a családi kapcsolatok jelentőségének a csökkenése áll. Az emberi kapcsolatok helyére lépnek be a sztárokkal kialakított paraszociális kapcsolatok.

A paraszociális kapcsolatok lényege, hogy fenntarthatjuk magunkban a kapcsolatiságnak vagy a közösségiségnek a látszatát. Nagyon nehéz és rossz adatok jönnek ki, amikor megkérdezik a fiatalokat, hogy jobban bíznak-e a paraszociális kapcsolataikban, és jobban hallgatnak rájuk, mint a szülőre, a barátra… (Ma már nagyon sok embernek nincs barátja.) Az online világnak a legfőbb tulajdonsága, hogy azzá változtatja az embert, amit néz. 
Egy másik kérdés, ami problémát jelent, hogy fogynak a szavak, melyeket használnak az emberek. A megfelelő szókincs hiányában az ember nem tudja kifejezni magát, nem tudja elmondani az érzelmeit… Ha kevesebb a kommunikáció, nincs szükség a szavakra. Egy képi világba megyünk át, aminek nem tudjuk, hogy milyen intellektuális következményei lesznek. SZFÚ

(Folytatjuk)