Országos szinten Szatmár az egyik legkevésbé fertőzött megye, s az oltási kampány is kielégítő ugyan, de a vidéki lakosságra és a mozgásukban korlátozottakra kell még inkább fókuszálni.
Megszületett a táblabírósági döntés, egyik félnek sincs igaza, folyik tovább a versengés a két fél között, a városnak a hónap végéig megint újra kell értékelnie a dossziékban szereplő adatokat.
Élettel megtölteni a teret — a könyvtár ugyan még nem költözik, de új székhelye ad otthont csütörtökön a megyei könyvkiadás legfontosabb és legrangosabb ünnepének, a Szatmári Kiadói Évnek.
A fogalom bevezetésével lehetőség nyílik a közutaktól különálló (nem azokkal párhuzamosan, hanem teljesen más vonalon haladó) bicikliutak építésére két vagy több település között is.
Június 8-án a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 12 976 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző adatközlés óta két új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensnek közül pedig egynek lett pozitív a teszteredménye.
A civil szervezeteknek mindig nehéz volt és Romániában mindig nehezebb is lesz, legalábbis addig, ameddig nem hoznak egy olyan törvényt, amely révén támogatást kaphatnak a működési költségeikre. Ha csak egyetlen tételt veszünk, a könyvelést, már az rendkívül megterhelő az egyesületeknek vagy alapítványoknak, az első éveikben legalábbis biztosan.
Szerdán 19 órai kezdettel tartja újabb bemutatóját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. Egy igazi klasszikust vittek színre, Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjét, Sardar Tagirovsky rendezésében.
Negyvennapos előrejelzést remélve néztek Medárd napja elé a régi öregek, és nem kell pont ennek a napnak esősnek lennie ahhoz, hogy tényleg hosszú ideig hideg, csapadékos maradjon a nyár.
A G. M. Zamfirescu Kulturális Központ és a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal által szervezett Szatmárnémeti Gyermek- és Ifjúsági Hét fő attrakciója a péntek esti Bagossy Brothers Company-koncert volt a Tűzoltótorony körüli Fátyol Rudolf parkban.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat