A zalaegerszegi Griff Bábszínház és a Brighella Bábtagozat közös munkájának gyümölcse a népi ihletésű, humoros bábelőadás. A három népmese-feldolgozás a jelenlegi furcsa, világjárvánnyal és bezártsággal küszködő helyzetben valóságos csodaszerként hathat az ember lelkére, ahogy azt maga a rendező is megfogalmazta.
„A humor mindannyiunk testi-szellemi jólétéhez szükséges gyógyszer, humorral találkozni mindig jó, különösképpen ilyen furcsa és kiszámíthatatlan időkben” — mondja Bartal Kiss Rita rendező.
A nép ajkán született történetek kultúránk alapját képezik, bölcs tanulságokat és fergeteges szórakozást nyújtanak kicsiknek, nagyoknak.
A szöveg G. Szász Ilona meseíró válogatása, a rendező és közte régóta fennálló barátság és szakmai kapcsolat eredménye. Bár a bábszínház alapvetően a játék és a vizualitás színháza, a szöveg sem elhanyagolható.
Az előadás zeneszerzői Keller-Dénes Emőke és Keller Dániel, a szombathelyi Weöres Sándor Színház munkatársai, akik első alkalommal próbálták ki magukat bábszínházi zeneszerzőként. A díszlet Nagy-Kovács Géza munkája, aki szintén fontos szerepet tölt be a bábtagozat életében, neki köszönhetjük több előadás látványvilágát, például a Szélszabadító és a Hapci király birodalma előadások színes, mesés díszleteit is.
Rofusz Kinga tervező-grafikus, könyvillusztrátor elképzelése alapján születtek meg az előadás bábjai. A művésznő sajátos víziója és a műfajhoz való hozzáállása picit kimozdította az alkotókat a vizualitás megszokott formáiból, ezáltal új inspirációs forrásoknak adva teret.
A Harag György Társulat Brighella Bábtagozata nem először dolgozik együtt Bartal Kiss Ritával. A bábszínészek elmondása szerint korábban mélyebb, líraibb előadásokat készítettek vele, de ez most teljesen más hangulatú. Abban viszont valamennyien egyetértettek, hogy Rita az a rendező, aki mind a szakmának, mind a közönségnek magas színvonalat nyújt. A bábtagozat és a rendező közötti régi kapcsolat alapja a kölcsönös szeretet és elismerés.
A feje tetejére, azaz tótágast áll a világ, ha valaki homlokegyenest másképpen cselekszik, mint ahogyan az észszerű. A bábjáték három bolondos mesével ajándékozza meg a nézőket. Az első mesében a bugyuta ember, Együgyű János rosszul alkalmazza a jó tanácsokat, mindig csak az utolsó tanításra emlékszik, amely sehogy sem illik rá a helyzetre. A második mese egy hebrencs leányt, Hirtelen Marcsát mutatja be, ő mindent egyszerre csinál, csak hogy hamar végezzen teendőivel. Elöl szitál, hátul köpül, a derekán a pincegádoron legelésző tehén kötőfékje, miközben a hordóból kifolyik a káposztalé… A harmadik mese Ilók és Mihók története. Az együgyű Mihók házasodni készül, leánykérőbe megy Ilókékhoz. A jegyajándékokat azonban rosszul használja: az ekét akarja a kalapjához tűzni, a szalonnát maga után húzza, végül a menyasszonyt beköti az istállóba. Tanulnak-e a mesék hősei tapasztalataikból? A vidám előadásból kiderül.
Az előadás szereplői: Nagy Anikó, Bandura Emese, Kófity Annamária és Nagy Tamás.
Az október 22-i bemutató előadásra minden jegy elkelt, de az előadást szombaton, október 23-án bérletszünetben játssza a Brighella Bábtagozat. A bérletszünetes előadásra jegyek kaphatók az Északi Színház Horea utcai jegyirodájában hétköznaponként 10 és 17 óra között, illetve szombaton az előadás helyszínén, az Iparosotthonban, egy órával kezdés előtt. Online jegyvásárlás: biletmaster.ro.
A járványügyi rendelkezések miatt a bábszínházi teremben az elfoglalható helyek száma korlátozott, ezért kérik, lehetőleg elővételben váltsák meg belépőjüket az előadásra. A felnőttektől azt kérik, ne feledjék otthon a koronavírus elleni védettséget igazoló dokumentumok valamelyikét.
Az előadás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. SZFÚ