Szatmárnémeti

A Mikulás várja a gyerekeket

Szatmárnémeti ünnepi fénybe öltözött, a központi parkban, a Vasile Lucaciu szobor előtt megjelent a Mikulás-ház a gyerekek (és nem csak) nagy örömére.
Szatmárnémeti

Egyre jobban csökkennek az indexek

Még mindig négy a vörös besorolás alá eső községek száma a megyében, de ezek fertőzöttségi szintje is folyamatosan csökken, sőt, a zászlóvivő Csaholy esetében látványosan zuhan.
Szatmárnémeti

Pattanj motorra a First Drive autósiskolával! (X)

A több mint egy évtizede működő First Drive autósiskola mára már a megye legnagyobb és legelismertebb sofőriskolája.
Szatmárnémeti

El lehetne kerülni a tragédiákat

A lakástüzek 27%-át az elektromos hálózatban keletkezett meghibásodások okozták az idei év első nyolc hónapjában. Az áramhálózat karbantartásával ezek megelőzhetők lettek volna.
Szatmárnémeti

Képzőművészeti kiállítás nyílt Szatmárnémetiben

A Képzőművészek Országos Egyesülete Szatmár megyei fiókszervezetének szervezésében nyílt meg tegnap az ez évi utolsó tárlat.
Szatmárnémeti

„Olyanok leszünk, mint megkopott legendák…” — rendkívüli irodalomóra

Rendkívüli irodalomóra keretében szerezhettek ismereteket a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai a Szatmárhoz valamilyen módon köthető költőkről, írókról. Az eseményen részt vett diákok kérdéseire is válaszolt a két előadó, dr. Boka László József és dr. Antal Balázs.
Szatmárnémeti

ORGHANIC — csomagolásmentes bolt (X)

Szamárnémetiben egyedülálló üzlet nyitotta meg kapuit, ahol csomagolásmentes, bio- és többségében hazai termékeket lehet megvásárolni.
Szatmárnémeti

Kárpát-medencei Asszonytalálkozó: erdélyi asszonyokat, anyákat díjaztak

A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a Kárpát-medencei Magyar Családok Megmaradásáért Díjjal tüntette ki Márton Zsuzsannát a tizenhatodik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Asszonytalálkozón, amelynek idén a budapesti Turay Ida Színház adott otthont.
Szatmárnémeti

Idősek ajándéka — gyerekek öröme

A Caritas Don Bosco Nappali Központjába járó ovisoknak készítettek cipősdoboz-ajándékokat a szatmárnémeti idősklub tagjai. A gondosan összeállított csomagokat december 6-án adják majd át.
Szatmárnémeti

Alakul a város legnagyobb parkja

Technikai okok miatt és a minőség érdekében határidő-hosszabbítást kért a kivitelező, hiszen füvesíteni, játszóteret gumírozott védőburkolattal ellátni csak adott időjárási viszonyok között lehet.
Szatmárnémeti

Különleges, egyedülálló múzeum

Távolról sem megszokott, közösségi térként is működő múzeum készül, amelynek keretében 6000 négyzetméteres, központi ingatlant és területet kapnak vissza rendbe téve a szatmáriak.
Szatmárnémeti

Kevés a fertőzött, de kevés a teszt is

December 2-án a közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében Szatmár megyében 20 565 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, vagyis az előző adatközlés óta mindössze 17 új esetet regisztráltak, míg az újratesztelt páciensek közül egynek lett ismét pozitív az eredménye, a gyógyultak száma viszont tovább emelkedett, 19 106-ra, ami egyrészt azt jelenti, hogy további 73 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, másrészt pedig, hogy négyszer többen gyógyultak, mint fertőződtek meg, és újabb ritka napként senki nem vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.