Öt nap leforgása alatt Szatmárnémeti négy helyszínét színezték át és keltették életre különböző falfestményekkel, a most induló kezdeményezés a kortárs utcai művészetek irányába mutat.
Akárcsak országos szinten, Szatmárban is egyik napról a másikra emelkednek a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos számok — a megyei közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében augusztus 18-án 13 139 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta kereken 10 új esetet regisztráltak, és az újratesztelt páciensek közül kettőnek lett ismét pozitív a teszteredménye.
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület ösztöndíjpályázatának beküldési határideje augusztus 31., a pályázati csomagokat postai úton vagy elektronikus formában várják. A világ számos pontján élő támogatók évente több száz diák tanulmányait segítik.
Augusztus 13-án, éjszakába nyúló irodalmi, valamint egyházi és kulturális kiránduláson vett részt Debrecenben a Szamos Diákirodalmi Kör. Az egész napos program lehetőséget nyújtott tanulásra, ismerkedésre és szórakozásra, feledhetetlen emlékeket nyújtó környezetekben.
Az utóbbi években teljesen megváltozott Szatmárnémeti arculata, és a változás mögött két dolog áll: az egyik, hogy a városközpont átköltözött a Szamos bal partjára, a másik pedig a járvány miatti életvitelváltás. Szükség lenne a régi és új főtér felpezsdítésére.
Elégedett lehet a Távközlési Felügyelet, mert ezzel a technikai vívmánnyal nincsenek gondok. Tavaly nőtt a sebesség, a maga 126 Mbps-nyi sebességével Szatmár megye a középmezőny alján.
Augusztus 18. és 22. között immár huszadik alkalommal rendezik meg Szatmárnémetiben a régió egyik legjelentősebb kulturális és szórakoztató rendezvénysorozatát, a Partiumi Magyar Napokat.
Rendbontás nélkül zajlott Szatmáron a pótérettségi második napja is, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból szervezett írásbeli vizsgán viszont a jelentkezők jó része meg sem jelent.
A beoltott szatmáriak száma meghaladta a 90 000-et, de nincs ok különösebb örömködésre, hiszen egyre több új esetet regisztrálnak, és a települések fertőzöttségi szintje is szépen emelkedik.
Elkészült Szatmárnémeti egyik emblematikus épületének, a székesegyháznak a felújítása. A megyeszékhely egyik ékessége az elmúlt közel három évben uniós finanszírozással kívül-belül megújult.
Évtizedes rekord dőlt meg hétfőn: soha nem volt még ekkora az érdeklődés az első bérletárusítási napon.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat