A nappali központba járó gyermekek számára több hete egy érzékenyítő foglalkozássorozatot indítottak, amelyen a mentális és fizikai problémákat igyekeztek körbejárni. A cél az, hogy a gyerekek legyenek egy kicsit nyitottabbak, figyelmesebbek.
Juhász Zita, a Maurer Alapítvány gazdasági vezetője arról számolt be, hogy a gyerekek a héten újra egy élménnyel lettek gazdagabbak, hiszen Osváth Richárd látogatott el foglalkozásukra, és zárta a már öt hete tartó érzékenyítő beszélgetéssorozatukat a történetével. Mesélt a gyerekeknek arról, hogy minden hátrányos helyzetnek lehet a jó oldalát nézni, kitartó munkával és akaraterővel pedig sikereket lehet elérni, akár kerekesszékben folytatva egy versenysportot. Igazi sikertörténet az övé, mely mindannyiunk számára jelenthet motivációt és példát arra, hogy semmi sem lehetetlen.
„Nagyon jól alakult a találkozó, Richárd elhozta az olimpiai érmeit, és részletesen mesélt a történetéről, bemutatott más paralimpiai sportágakat is, hogy a gyerekek láthassák, milyen sok lehetőség áll a mozgáskorlátozottak előtt is. Richie is kihangsúlyozta, hogy számára is sokat jelentenek az ilyen alkalmak, ahol gyerekekkel lehet, és már ilyen kicsikkel is megismertetheti a parasport fogalmát. Magyarországon már ovis csoportokban is volt, fontosnak tartja az érzékenyítő foglalkozásokat, hiszen tudja, milyen sok megkülönböztetéssel találkozik valaki, aki más, mint a többség” — fogalmazott Juhász Zita.
Idén ez volt az utolsó foglalkozás a gyerekekkel, akik készítettek még egy kis karácsonyi díszt is, és egy kis ajándékot is kaptak az alapítvány munkatársaitól. A kézműveskedés során a gyerekekkel örömmel tekintettek vissza mindazokra az élményekre, melyekkel ebben az évben együtt gazdagodtak.
Sógor Beáta