Ünnepélyes fennkölt kifejezések és köznapi, parlagi szavak, kancsal hegedűs, szemérmetes Erzsók, széles tenyerű Fejenagy, lágyszívű kántor és a többiek — de az előadás több mint történetmesélés!
A szatmári társulat A hazudós kisegér, A kripli és a III. Richárd előadása aratott jelentős sikert Nagyváradon, a hatodik a MASZÍN Magyar Színházi Szövetség vándorfesztiválján.
Viseletek, történetek, emberek — voltaképp mindhármat gyűjti Popa Zsolt, hiszen minden ruhának története van, a történeteket emberek mesélik , s a viseletgyűjtés számára nem pusztán tárgyi értékmentés
Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye intézményei, vállalatai és szervezetei fognak össze a középiskolás és gimnazista diákok pályaorientációs folyamatának támogatása érdekében.
Kiállítással és a Budapesti Madách Színház művészei által közkedvelt magyar opera, operett és musical dallamokból összeállított előadással kezdődik a XVIII. Egycsillagú égbolt — a magyar kultúra hete
A Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér regisztrálta tavaly az egyik legalacsonyabb utasforgalmat Romániában, összesen 70.206-an fordultak meg a szatmári légikikötőben 2024-ben.
A magyar kultúra napjához kapcsolódóan különleges élményt kínáló zongoraest lesz a filharmóniában.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat