Még a nap is kisütött örömében szerda délután, amikor meglátta a szatmárnémeti húsvéti vásárban a  népviseletbe öltözött aprónépeket és fiatalokat, hát még amikor meghallotta a Felső–Tisza–vidéki, s azon belül szatmári húsvéti népdalt.

A Szatmár Megyei Szamoshát, a Széri Kukurók, az avasújvárosi Bokréta Néptáncegyüttes, valamint a nyíregyházi Bakos Zenekar a G. M. Zamfirescu Kulturális Központ égisze alatt elevenítette fel azokat a húsvéthétfői hagyományainkat, amelyek mai rohanó világunkban lassan kikopnak már ezen ünnepkörből vagy átalakulnak, s nem kapják meg azt a figyelmet, amelyet megérdemelnek.

A Kukurók legénykéi hol hagyományosabb, hol humorosabb locsolóverseit közös tánc követte, amelyből nem hiányzott a verbunk, a csárdás és a pörgő ritmusú friss csárdás — amelynek a végén épp hogy szusszantak egy nagyot, s máris kapták a vízzel teli vödröket (a legkisebbek méretarányosan kicsikét). 

A teljesen hagyományos, vidám hangulatú, kacagásokkal tarkított locsolkodást látva valószínűleg keveseknek jutott eszébe, hogy eredete több ezer évre nyúlik vissza, hiszen a víznek mindig is tisztító, megújító szerepe volt minden kultúrában. A kereszténységhez – húsvéthoz pedig úgy kapcsolódik, hogy a Jézus sírját őrző katonák a Megváltó feltámadását hirdető asszonyokat vízzel öntötték le, hogy elhallgattassák őket

Bár sokan a húsvéti locsolkodás hagyományát magyar sajátosságnak tekintik, azonban az írásos feljegyzések alapján a napjainkban elterjedt formája valószínűleg szláv eredetű. Először Csehországban, a XIV. században tettek említést a húsvéti locsolkodásról, magyar nyelvterületen pedig a XVII. században Apor Péter tudósított az izgalmas húsvéti szokásról, amellyel Erdélyben találkozott.

Miután a lányok megkapták vízadagjukat —  s így már biztosan nem hervadnak el egy évig — , ők kapták fel a vödröket, felelevenítendő a nem minden vidéken élő húsvét harmadnapi szokást, és ők locsolták meg a fiúkat.

Szabó Kinga Mária

(Fotók, videó: a szerző felvételei)