Minden érzékszerv számára igen élvezetes módon találkozott öt tájegység népviselete és a kimondottan hozzájuk válogatott borok Popa Zsolt viseletkészítő – gyűjtő és Balázs Attila borszakértő interaktív, egymást nagyon jól kiegészítő előadásában. 

A Rákóczi 350 rendezvénysor égisze alatt zajlott, ugyanakkor némiképp mégis önálló  bemutató első alkalommal hozta a szatmáriak elé ilyen formában a népviseleteket, és a sok személyes élménnyel, történetekkel fűszerezett előadásmód könnyedsége semmit nem vont le az elhangzott információk pontosságából (amelyekből írott cikkünkben csak szemezgetünk) — és a borok zamatából.

Szilágyság és a virágos surc

S hogy mennyi párhuzamot találhat borok és viseletek között, ha valaki jobban elmélyül a témában, rögtön igazolta is a szilágysági viselet, amely eléggé vegyes, és valamelyest Szatmár és Kalotaszeg (tágabb értelemben az Alföld és Erdély) keveréke.

S míg egyes vidékein a lányok, asszonyok ruházatában főképp a kék – fehér szín dominál, másfelé a színes, nagy virágos, mint ahogy a férfiak ünnepi viseletéhez tartozó surcon (kötényen) is hímzett virágminta fut körbe. A sok virág a dombvidék tavaszi látványát, könnyed, friss illatát idézi — akárcsak a hozzá társított, chardonnay, tramini, sauvignon blanc alkotta vegyes bor.

Szatmár és a „fegyver” számadómellény

Minél laposabb a vidék, annál egyszerűbb a viselete, és minél dombosabb, annál díszesebb. Nos,„a szatmári nép egyszerű, értelmes. Józan lelke ruházatán látszik meg először. ” — írja egy múlt század eleji, népviselettel foglalkozó könyv. S tegyük hozzá, ezt az egyszerű, apró virágmintás viseletet is nagyon hamar kivetkőzték, hamar polgárosodtak s ezzel egy időben már le is nézték a paraszti viseletet. Persze azért az asszonyoknak fejkendő nélkül még az eresz alá sem illet kilépni a házból, mert megszólta a falu. A férfiviselet részeként bemutatott ópályi számadómellény ezüst pitykesora pedig nem csak módosságot jelző díszítőelem volt, hanem fegyver is, amivel egy-egy verekedés alkalmával jól oda lehetett suhintani az ellenfélre. 

Ha suhintani nem is, de alaposan megforgatni, „lötyögtetni” ajánlott a pohárba kitöltött bort, ugyanis „a palackba töltve 'megöljük', elzárjuk az oxigéntől, a pohárban újraéled, felébresztjük” — magyarázta Balázs Attila, be is mutatva a forgatás technikáját a szatmári viselethez választott tramini borral.

Kalotaszeg: nem mindegy mennyire rózsaszín a rózsaszín

Ha egy családba egy lány születik, akkor egyszer ég le a házuk, ha kettő, akkor kétszer, ha pedig három, akkor a szülők halálukig köménymaglevest esznek — a szemkápráztatóan színes, cifra viseletet bizony sokszor kikoplalták. S avatatlan szemnek ebben a színkavalkádban talán fel sem tűnik mennyire rózsaszín a rózsaszín, pedig nagyon nem mindegy: a halványabb nagyünnepi, újévi viselet, az erősebb árnyalat viszont rosszlányos — mesélte a Mérából érkezett Simon Lóránd. És persze az sem mindegy, a kendő hátul (mosogatáshoz, kapáláshoz), vagy elől (templomba, úrasztalához) van megkötve — egyébként a viseleteket s velük a kendőket tízévente cserélik, változnak a színek ahogy idősödik az asszony. Szatmári fülnek érdekes, nyelvész fülnek zamatos a megfogalmazás: a lányok egy ágba font haja az jelenti, szabad a kígyó, míg az asszonyok két fonatából tekert konty azt, hogy fészkén ül a kígyó.

Ha rózsaszín, legyen rózsaszín: a kalotaszegi viselethez rozét társítottak — azt a bort, amiről viccesen, vagy csúfolódva mondják ma is sokan: nem tudja eldönteni, fehér vagy vörös bor akar–e lenni. Pedig a rozé borok különlegességét éppen az adja, hogy míg az ízviláguk és színezetük tekintetében a vörösborokhoz sorolhatók, addig a karakterük inkább a fehérborokhoz áll közelebb. Ráadásul borkészítési szempontból sem egyszerű, hiszen a jó végeredményhez gondos odafigyelés szükségeltetik.

Szék és a híresen tiszta asszonyai

A kalotaszegi színkavalkáddal éles kontrasztban áll a szigorúan csak három színű, fekete, fehér és piros széki viselet, amely a hagyomány szerint az 1717–es tatárjárás után alakult ki. Méltóságteljes komorsága Kányádi Sándort is megihlette, amikor csütörtökön és vasárnap (kimenőnapokon) a kolozsvári telefonpalota előtt látta a széki viseletbe öltözött lányokat.

Nem mellesleg a széki lányok, asszonyok messze földön híresek voltak tisztaságukról, s vitték is őket nagyvárosokba, Budapestre cselédnek, ahol viseletükről azonnal megismerték egymást — akárcsak a férfiak összetéveszthetetlen szalmakalapjukról, illetve kék mellényükről, amelynek kékségéhez igazodva társítottak kékfrankost a széki viselethez.

Moldva és a tyúkszem

Archaikus magyar nyelv, ősi dallamok és népzene jellemzi a csángókat — és hihetetlenül gazdag, ősi hiedelemvilág, amely, mint egy képtárként, megtalálható a férfiak gazdagon hímzett, jelzésekkel teli mellényén, a keptáron. Élénk színekben persze, mivel nagyon szeretik az égő piros, harsány zöld, narancs színeket — talán a ruhadarabok egyszerű szabásvonalának ellensúlyozásaként.

Hegyi emberekként anno a könnyű mozgást biztosító praktikusságot helyezték előtérbe, érthető módon a lányok, asszonyok sem viselnek három – négy vagy öt alsószoknyát, szőtt katrincájuk csíkozásának viszont ugyanolyan anyagi és társadalmi jelzésrendszere van, mint például a szatmári viselet fodrainak.

Szabó Kinga Mária 

(Fotók, videók: a szerző felvételei)