Szatmárnémeti

Nincs újabb fertőzés

Azok után, hogy pénteken egy nap alatt kilenc új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba, a hétvégén szerencsére egyetlen új beteget sem azonosítottak Szatmár megyében — derült ki a Szatmári Prefektusi Hivatal által vasárnap délután közölt mérlegből.
Szatmárnémeti

Olyan emberek, mint mi!

„Lehet, hogy látták már az utcán. Lehet, hogy felfigyeltek már rá, ahogy üres tekintettel sétált. Ő az 54 éves Varga Katalin. Hajléktalan, ahogy sokan mások, akiket futólag látott, vagy hallott róluk. Valamikor neki is volt otthona, szülei és testvérei” — kezdi Katalin történetét a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS) hivatalos Facebook-oldalán.
Szatmárnémeti

Maximális kapacitáson működnek

A megnövekedett határforgalom miatt ebben az időszakban naponta megközelítőleg 3900 határrendőr van szolgálatban — tájékoztatott közleményében a határrendészet. A petei határátkelőnél folyamatosan nagy a forgalom, legalább fél órát kell várni belépéskor.
Szatmárnémeti

Hogyan ehet önállóan a baba? Ingyenes online előadás

Nem csak a kezdő, azaz az első gyerekes anyukák gondja, miként tanítsák meg csöppségüket arra, hogy minél hamarabb önállóan fogyassza el a nagy odaadással készített és eléje tett ennivalót.
Szatmárnémeti

Megjelentek a fertőzött szúnyogok

Tavaly két lehetséges nyugat-nílusi vírussal fertőzöttet regisztráltak Szatmár megyében, és egy esetben igazolódott be a szúnyogok által terjesztett megbetegedés. Idén Szatmár megyében még nem, a fővárosban viszont már megjelentek a fertőző szúnyogok.
Szatmárnémeti

Élménybeszámoló a 2021-es Erasmus-programról

Öt csodálatos napot tölthettem el a Kölcsey Ferenc Főgimnázium által szervezett Erasmus-táborban, melynek során a pályázaton való munkálkodáson kívül volt szerencsém új barátokat szerezni, illetve egy kis önismeretre is szert tenni.
Szatmárnémeti

Nyári programok a tasnádi fiataloknak

A 2020-ban elmaradt, megszokott napközis táborozási lehetőségeket és szervezett nyári közösségi foglalkozásokat igyekeznek idén pótolni Tasnádon, tájékoztatta szerkesztőségünket Czumbil Bernadett zenetanár, aki aktív szerepet vállal a közösségépítésben.
Szatmárnémeti

Több lett a fizetésképtelen vállalkozás

Országosan 30 százalékkal nőtt az idei év első hat hónapjában a fizetésképtelenné vált vállalkozások száma az előző év azonos időszakához képest, míg megyénkben 93,75 százalékos növekedést figyeltek meg, derül ki az ONRC által ismertetett adatokból.
Szatmárnémeti

A fagylaltokat vette górcső alá a DSVSA

A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szakemberei 7370 darab fagylaltot vontak ki a forgalomból a megengedettnél magasabb etilén-oxid-tartalmuk miatt.
Szatmárnémeti

Fafaragó és bútorfestő tábor — még lehet jelentkezni

Igazi mesterek vezetésével további két, igencsak érdekes táborral készül a Borókagyökér Egyesület július 25–31. között a Lépésházban — tájékoztatta lapunkat Szejke Judit egyesületi elnök.
Szatmárnémeti

Korszerűsítések zajlanak a Brâncoveanuban

Nagyrészt megújult környezetben várja majd a diákokat szeptemberben a Constantin Brâncoveanu Általános Iskola.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az építkezés az egykori Pescăruş-tó környékén

Évekig a megyeközpont egyik legelhagyatottabb része volt az egykori Pescăruş-tó környéke, mely a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában van jó pár évvel ezelőtti visszaszolgáltatását követően.