Délelőtt fizikai főhajtással, a költő sírjánál, majd azt követően szellemi főhajtással, a róla elnevezett, immár huszonkilencedik kiadásához érkezett szavalóversennyel emlékeznek Gellért Sándorra.
Újabb információhalmazzal bővült a szatmárnémeti online városháza. Interaktív térkép került be a szatmárnémeti városalkalmazásba, sok hasznos információ érhető el benne.
Az idén lett volna kilencven éves a 2014-ben elhunyt dr. Bura László. Az iskolaalapító egyetemi oktatóra (nyelvészre, történészre, polihisztorra) a BBTE Szatmárnémeti Kihelyezett tagozatán névtáblaavatással emlékeztek.
Kezd egyre kellemetlenebb lenni a szabad ég alatt piacolni, de a szatmárnémeti ócskapiaci árusok sajnos kénytelenek egyénileg védekezni az eső ellen, mert még mindig nincs sátor a fejük felett.
Zene, tánc, vidám jelenet szatmári sváb dialektusban, szokatlan stílusú előadás Samuel von Brukenthalról, a korát megelőző európai polgárról: november 25–én, pénteken délután 18 órától ismét színes és sokrétű műsorkínálattal várják az érdeklődőket a Dinu Lipatti Filharmónia előadótermébe, a hagyományos Német Kultúrestre.
Megvan a recesszió legnagyobb szatmári vesztese: leálltak a beruházással, nem fogja megkezdeni a gyártást 2023-ban a szatmárnémeti ipari parki olasz kávéfőzőgép-gyár.
Dolgozzunk együtt a fénnyel, a színekkel és batikoljunk, vagy gyúrjuk ki a heti stresszt a nemezcsizma készítése közben — izgalmas kézműves kalandozások várnak a Borókagyökér Egyesületnél ezen a hétvégén.
November hónap utolsó péntekén is várja az érdeklődőket a Hit és gyógyítás előadássorozat. Az évad harmadik alkalmán, november 25-én 18 órától feltöltő és érdekes előadásokat hallhatnak az érkezők.
Nem is egy, hanem kétfajta, a Lidlben értékesített Pilos márkájú joghurt visszahívásáról döntött a szakhatóság, idegen testtel való szennyeződés gyanúja miatt.
Egy lelkipásztor magyarázta a megdöbbentő, őt is megrázó történetet: istentisztelet előtt a templom bejáratánál rászólt egy gyermekre egy kicsit hangosabban, mint ahogy kellett volna. Az izgalomnak is betudható volt ez a reakció, mert minden felelősségteljes szolgálattevő izgul mielőtt szólna — a tapasztaltabbak is ezt mondják. Ez a lelkész azonban észrevette magát: tudta, hogy hangos szavával megbántotta a rakoncátlankodó kisgyermeket és bocsánatot kért. „Bocsáss meg, gyere ide, hadd öleljelek meg!” — szólt a gyermekhez. A válasz lesokkolta: „Nem megyek, mert én csúnya vagyok…”
Sehogy nem akar működni az ügyfélfogadás Romániában. Az online olyan, hogy van is, meg nincs is, a személyest fenntartani pedig túl költséges a szolgáltatóknak ahhoz, hogy az igényekhez mérjék.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat