November 2-án 18 órától volt először látható a szatmári színpadon a Káosz című stúdióelőadás Csábi Anna rendezésében. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának és a Kőszegi Várszínház közös produkciójának bemutatója a múlt évad végén Kőszegen volt, idén viszont bérletszünetben és választott bérletes előadásban is láthatja a szatmári közönség a finn szerző, Mika Myllyaho kaotikus komédiáját.
Egy újabb elhanyagolt épület került balesetveszélyes állapotba, péntek délelőtt a tűzoltóknak kellett tetőt bontaniuk, hogy nehogy a szél fújja le valamelyik elvált lemezdarabot.
Aki nem csak földre szegezett tekintettel járt csütörtökön délután a Kálvin János téren, az észrevehette a Láncos-templom tornyán zajló mozgolódást — jószemű olvasónk le is fotózta, hírportálunk pedig megérdeklődte, mi is történik.
Az '56-os forradalomról annak leverésének napján, november 4-én, szombaton 18 órától tart történelmi előadást Szatmárnémetiben dr. Vizi László Tamás történész-jogász, a Kodolányi János Egyetem mb. rektora.
Elég sűrű időszakot élnek meg a tanügyminisztériumban, hiszen szeptember elején egy új oktatási törvénycsomag lépett érvénybe, két törvény – egy közoktatási és egy felsőoktatási – váltotta fel az eddigi egy törvényt – mondta el érdeklődésünkre Kallós Zoltán, kisebbségi oktatásért felelős államtitkár.
A külföldön dolgozó szülők és az itthon hagyott gyermekeiket nevelő személyek helyzetének megkönnyítése érdekében tájékoztató és figyelemfelhívó kampányt indít a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság.
Manapság a töklámpás készítését sokan az angolszász és amerikai ünnephez, Halloween-hez kötik, pedig a tökfaragás a magyar nyelvterületen is régi hagyomány — a XI. század végi királyviszályok korából származik, akárcsak a mondás: Úgy fénylik, mint Salamon töke.
Egyre-másra jelennek meg a digitális kijelzők a szatmárnémeti buszmegállókban, egyes járműveken a bankkártyás menetjegy vásárlás is elérhető. A Fabricii úti terminál is be lesz építve a modernizált közszállítási rendszerbe.
Vasárnap ért véget a Corvus Regia Egyesület és a Hans Lindner Alapítvány alapfokú gombásztanfolyama Szatmárnémetiben. A kezdeményezés hiánypótló volt, mivel a térségünkben hasonló képzést eddig nem szerveztek – tájékoztatták portálunkat beszámolójukban a szervezők.
„Ez a szobor, amit ma itt Szatmárnémetiben avatunk, nem csak kőből és bronzból készült emlékmű. Mindig emlékeztetni fog bennünket arra, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és milyen értékek azok, amiket örököltünk és amelyek meghatároznak bennünket.” — Felavatták Petőfi Sándor egészalakos szobrát az István-téren.
A teljesítmény és a jobb ár-érték arány keresése során a hagyományos fűtési és hűtési rendszereket egyre inkább korszerűbb megoldásokkal, például levegő-víz hőszivattyúkkal cserélik le. Ezek sikeresen helyettesíthetik a gáz- vagy fatüzelésű központi fűtési rendszert. Egyre népszerűbbé váltak a fogyasztók körében a könnyű telepítésüknek köszönhetően is, mivel nem igényelnek speciális telepítési és szerelési feltételeket.
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat