„A szövetség a nyitottság, partnerség és szakmaiság alapelvei értelmében választja ki önkormányzati tisztségviselőit. Felállítottunk egy ütemtervet, amelynek végén olyan csapattal kívánunk nekivágni a megmérettetésnek, amely biztosítja közösségünk töretlen fejlődését, valamint értékeink védelmét” – nyilatkozta a frissujsag.ro-nak Kereskényi Gábor, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
Az ütemterv értelmében március 6-án a hivatalban lévő önkormányzati tisztségviselők (polgármester, tanácsosok) beszámolnak a mandátumuk során kifejtett tevékenységükről a városi választmány bővített gyűlésén.
Ugyanakkor jelentkezni lehet polgármester- és tanácsosjelöltnek! A jelölési dokumentumcsomag elérhető a Szatmárnémeti RMDSZ Mihai Viteazul utca 10. szám alatti székházában, minden hétköznap 8,30-16 óra között.
A dokumentumok leadási határideje március 11.
A jelöltállító városi küldöttgyűlésre, amely egyben a Szövetség kampányindítója is, március 20-án kerül sor, az Északi Színházban. Az eseményen jelen lesz Kelemen Hunor szövetségi elnök és Vincze Lóránd EP képviselőjelölt is.